Létrehozva: 2022.01.11.

Ledobta az atomot a WHO fejese: durva, mit mondott az omikronról

Elképesztő, hogy mi jöhet a következő két hónapban!

Szerző Ripost

„A jelenlegi adatok alapján az európai lakosság több mint fele várhatóan megfertőződik a koronavírus omikron variánsával a következő 6-8 hétben” – mondta Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetője kedden. Az ötvenhárom országból álló európai térségben több mint hétmillió új fertőzöttet regisztráltak 2022 első hetében, ami azt jelenti, hogy két hét alatt megduplázódott az esetszám – mutatott rá sajtótájékoztatóján Kluge. Emellett a WHO legfrissebb adatai szerint 26 térségbeli ország jelentette, hogy lakossága több mint egy százaléka fertőződik meg hetente a koronavírussal – írja az MTI.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay.com)

Megjegyezte: az omikron olyan mutációkkal rendelkezik, amelyek „lehetővé teszik, hogy könnyebben megtapadjon az emberi sejteken. Emiatt a gyógyultak és az oltottak is megfertőződhetnek – tette hozzá. Elmondta, hogy a fertőzöttek példátlan száma miatt több ember került kórházba, miközben a halálozási arány stabil maradt, ami rendkívüli terheket ró az egészségügyi rendszerekre.

Kluge aláhúzta: az idő szorítása miatt egyre csökken a lehetősége annak, hogy a térségbeli országok megakadályozzák egészségügyi rendszerük túlterhelődését. A tisztségviselő felszólította a kormányokat, hogy tegyék kötelezővé a beltéri maszkviselést, és minél előbb oltsák be a veszélyeztetett csoportokat, az egészségügyi dolgozókat és az időseket, illetve legyenek különös tekintettel az emlékeztető oltások beadására.

Kluge jelezte: aggódik amiatt, hogy az omikron variáns kelet felé haladva sokkal pusztítóbb hatással lehet az alacsony átoltottsággal rendelkező országokban, és megjegyezte, hogy Dániában például hatszor több oltatlan van kórházban, mint oltott.

Magyarországon ezen a héten is folytatódik az oltási akció

Csütörtök és péntek délután, valamint szombaton ismét előzetes időpontfoglalás nélkül lehet menni oltásra a kórházi oltópontokra és a kijelölt járásközponti szakrendelőkbe. Ma megérkezett a harmadik szállítmány a Pfizer gyermekek oltásához való vakcinájából. Már 71 ezer gyermeket regisztráltak a szülők oltásra, és 56 ezer gyermek fel is vette azt. Következő oltási akciók a kórházi és járásközponti oltópontokon: – 2022. január 13-14. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között – 2022. január 15. (szombat) 10-18 óra között, – 2022. január 20-21. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között, – 2022. január 22. (szombat) 10-18 óra között, – 2022. január 27-28. (csütörtök-péntek) 14-18 óra között. – 2022. január 29. (szombat) 10-18 óra között. Továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. Az 5-11 éves gyermekek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség. További részleteket ITT találsz.

A kormány döntött arról, hogy február 15-étől a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, és ha valaki a második oltását követő 6 hónapon belül nem veszi fel a harmadik vakcinát, akkor az ő igazolványa érvénytelen lesz – nyilatkozta a közmédiának György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője pénteken. Az államtitkár arra biztatott mindenkit, hogy éljen az oltás lehetőségével az oltási akció során, hiszen előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval mód van erre.

Januárban minden csütörtökön és péntek délután, valamint a szombati napokon oltási akciónapokat szervezünk – mondta az államtitkár, hozzátéve: az első ilyen hétvége nagyon sikeres volt. Több mint 135 ezer oltást adtak be. Örvendetesnek nevezte, hogy ezek közül 20 ezer körüli volt az első vakcinát felvevők száma.

György István arra biztatott mindenkit, hogy éljen az oltás lehetőségével, hiszen előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval mód van erre. Ajánlotta a vakcinát, mert az omikron variáns rendkívül fertőzőképes, valamint azért is, mert a kormány döntött arról, hogy a jövőben a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, csak oltást felvéve lehet igazolványt kapni. Azt kérte, aki felvette a második oltását, és hosszabb idő eltelt, 6 hónapon belül vegye fel a harmadik oltást, különben az igazolványa nem lesz érvényes. Hozzátette: „a harmadik oltás jelenti azt, hogy az oltási igazolványa egyelőre határidő nélküli lesz”.

Hangsúlyozta: az oltatlanokat és a második oltás után lévőket is oltásra biztatja, valamint azokat, akiknek a második oltása óta legalább négy hónap eltelt. Az orvostudomány egyöntetű álláspontja, hogy az idő múlásával a szervezet védettségi szintje csökken, míg a harmadik oltás felvételével 90 százalék körülire emelkedik a védettségi szint – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a kormány foglalkozott a negyedik oltás kérdésével, az orvos tudósok egyöntetű véleménye az, hogy a harmadik oltást követő 4-6 hónapon belül javasolt a negyedik felvétele. Ezt a háziorvosokkal tudják az érintettek megbeszélni, és ha ő ajánlja a negyedik oltást, akkor természetesen ők is javasolják. Kérdésre válaszolva azt mondta: a háziorvos ajánlása esetén biztosítják a negyedik oltáshoz szükséges vakcinát, és hamarosan a központi időpontfoglalóban is lesz majd lehetőség regisztrálni a negyedik oltásra.

Ismertette: 101 kórházban és 115 szakrendelőben oltanak, emellett minden háziorvos szervez januárban legalább egy péntek délutáni, szombati oltási napot. Hozzátette: a megyei oltási munkacsoportok a kistelepülésekre oltóbuszokat is kérhetnek; ezen a hétvégén is Nógrád megyében 9 település lakóit oltják így.

Az 5-11 év közötti mintegy 650 ezer gyereknek is ajánlott az oltás, ők is megfertőződnek, de szerencsére sok esetben észrevétlenül vagy enyhe tünetekkel esnek át a megbetegedésen – mondta. A tapasztalat azonban az – folytatta -, hogy a poszt-covid szindrómák nem kerülik el a fertőzésen átesett gyerekeket sem. Az 5-11 évesek számára 77 kórházban áll rendelkezésre oltás előzetes regisztráció és időpontfoglalás alapján. Már 59 ezernél több gyermeket oltottak, és több mint 72 ezret regisztráltak a szüleik – mondta. Hozzátette: az oltóanyag számukra is rendelkezésre áll, az első 138 ezres adagot követően egy újabb 48 ezer adagos szállítmány érkezett és további 56 ezres is érkezni fog. Azt mondta: a szülő döntése, hogy oltatja-e gyermekét vagy sem, de az orvosi ajánlás mindenképpen az, hogy ők is legyenek beoltva.

A magyarországi megbetegedések 29 százalékát okozza a koronavírus omikron variánsa, és egyedül a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) rendelkezik olyan referencialaboratóriummal, ahol a különböző variánsok megerősítését végzik – közölte az NNK pénteken az MTI megkeresésére.

A népegészségügyi központ tájékoztatása szerint egyes laborokban azért lehet az omikronvariáns aránya 90 százalékos a mintákban, mert az általuk vizsgált minták eleve egy szűkebb csoportból – például külföldről érkezők vagy adott területen élők – származnak.

„Ráadásul a fővárosi laboratóriumok mintáiban magasabb az omikron részaránya, ahogy magasabb a megbetegedések száma is, hiszen a népsűrűség is Budapesten a legnagyobb” – írták.

A területi laboratóriumok adatai tehát nem reprezentálják sem térbeli eloszlásban, sem korcsoportban, sem kórházi ellátásban a

hazai lakosságot – hangsúlyozta az NNK.

Magyarországon az NNK rendelkezik országos mintákkal, hiszen ide küldik be a laboratóriumok az omikrongyanús mintákat további vizsgálatra. Az NNK a variánsok szűrését nemzetközi protokoll alapján, kétlépcsős rendszerben végzi, a variánsok megerősítését csak a referencialaboratóriumok végezhetik, amely Magyarországon az NNK laboratóriuma – tették hozzá.

A népegészségügyi központ ismét felhívta a figyelmet az oltás, illetve a megerősítő oltás felvételének fontosságára, amellyel megelőzhető a betegség súlyos lefolyása.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét