Létrehozva: 2022.01.09.

Rusvai Miklós tiszta vizet öntött a pohárba: ennyi ideig nem kaphatja el a vírust újra, aki már átesett rajta

A szakember elmondta, amit tudni lehet az újrafertőződéssel kapcsolatban.

Ha valaki meggyógyult a koronavírusból, mikor kaphatja el leghamarabb újra a betegséget? Erről kérdezte a Ripost Rusvai Miklós virológust.

Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet

„Vannak arról beszámolók, hogy valaki az előző megfertőződése után újra pozitív lett. Egyik ismerősöm például szeptember elején átesett a betegségen, majd decemberben teljesen gyanútlanul utazott volna. A repülőtéren tesztelték és egyből karanténba került, mert semmi jelét nem érezte annak, hogy beteg lenne, de a PCR-tesztje pozitív lett. Ez 4 hónappal az előző betegsége után történt, de vannak beszámolók arról, hogy 3 hónap elteltével is történt már ilyen. Körülbelül három hónap az újrafertőződés lehetőségének alsó időintervalluma” – magyarázta a szakember, kiemelve: a legtöbb esetben az ilyen gyorsan bekövetkező újrafertőződések enyhébbek, mint az előzők, sőt sokszor tünetmentesen zajlanak.

Rusvai Miklós elmondta, nem valószínű, hogy két-három héten belül újra megbetegszik az ember. Ilyen esetekben inkább arra kell gondolni, hogy nem tűnt el teljesen a koronavírus a beteg szervezetéből, vagy valami más okozza a betegségét.

Jobban véd az oltás, mint a fertőzésen való átesés

Több kutatás is bizonyítja, hogy az mRNS-vakcinák a természetesen szerzett védettséghez képest akár a tízszeresére is növelhetik a szervezetben az antitest szintjét.

„A vakcinák – legalábbis a most fókuszban lévő SARS-CoV-2 esetében – jobban teljesítenek, mint a természetes immunitás. A korábban fertőzésen átesetteknél az oltás nagymértékben megerősíti az immunválaszt” – magyarázta az amerikai elnök egészségügyi főtanácsadója, dr. Anthony Fauci. Egy kutatás kimutatta, hogy az mRNS-vakcinák második dózisa után a vizsgáltak antitestszintje akár tízszer is magasabb volt, mint azoké, akiknek a szervezete a természetes módon fejlesztette ki a védelmet – írja a Metropol.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz