RETRO RÁDIÓ

Ezt állapította meg a brit oltási bizottság a 3. oltás hatékonyságáról

Ezt állapította meg a brit oltási bizottság a 3. oltás hatékonyságáról
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 01. 08. 04:00

Brit szakértők állásfoglalása szerint egyelőre nem szükséges a koronavírus elleni oltás negyedik dózisának alkalmazása, mivel a három vakcinaadagból álló jelenlegi oltási kurzus is sokáig jelentős védelmet nyújt.

A brit kormány számára oltásügyi ajánlásokat kidolgozó független tanácsadó bizottság (JCVI) péntek este ismertetett tájékoztatója leszögezi, hogy a harmadik, hatáserősítő oltási adag a korábban dominánssá vált delta és az azóta megjelent, gyorsan terjedő omikron vírusvariáns esetében is magas szintű lakossági immunitást biztosít a koronavírus-fertőződésből kialakuló súlyos, kórházi kezelést igénylő megbetegedések ellen – adta hírül az MTI.

A JCVI idézte a brit kormány egészségbiztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) által elvégzett legfrissebb nagyszabású vizsgálatot, amely kimutatta, hogy jóllehet az enyhe tünetekkel járó koronavírus-fertőződés elleni védelem hatékonysága a harmadik adag beadása után három hónappal 30 százalék körüli szintre gyengül, a három vakcinadózis azonban a legveszélyeztetettebb idős korcsoportokat is tartósan 90 százalék körüli hatékonysággal védi a fertőződésből kialakuló Covid-19 betegség súlyos szövődményei ellen.

Az oltásügyi tanácsadó testület közölte: minden tényezőt megvizsgálva áttekintette, hogy milyen potenciálisan kedvező egészségügyi hatásokkal járna a negyedik oltási dózis alkalmazásának azonnali elkezdése a legveszélyeztetettebb lakossági csoportokban az omikron okozta fertőzési hullámra adott válaszintézkedésként. Az állásfoglalás szerint a bizottság ennek alapján azt a javaslatot fogalmazta meg, hogy a nagy-britanniai oltási kampányban továbbra is a hatáserősítő, emlékeztető harmadik oltási adagok minél szélesebb körű beadása kapjon elsőbbséget, mindenekelőtt az idősebb korcsoport tagjai és a kockázati csoportokba tartozók számára. A JCVI szerint ugyanis a negyedik dózisok – vagyis a második emlékeztető oltási adagok – alkalmazása a 80 éven felüliek és az idősotthonok lakói esetében jelenleg csak korlátozott előnyökkel járna, miközben jelentősen megterhelné a már zajló oltási programot.

A testület megállapította azt is, hogy az omikron koronavírus-variáns okozta mostani fertőzési hullám nagyon gyors lefutású, és így csak korlátozott idő lenne arra, hogy a további oltási adagok alkalmazása a jelenlegi járványhullám tartama alatt jelentősebb hatást fejthessen ki.

A JCVI hangsúlyozza, hogy az oltási program fő célja a koronavírus-fertőződésből kialakuló súlyos megbetegedések megakadályozása

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.