Létrehozva: 2021.12.27.

„Az oltás megmenthette volna„ – meghalt a 24 éves terhes kismama, megtörte a csendet a család

Az anyuka teljesen egészséges volt, a koronavírusban azonban meghalt.

Sadie Exley mindössze 24 éves volt, amikor migrénről és mellkasi fájdalomról kezdett panaszkodni. Terhességének 29. hetében járt, és a baba is szépen fejlődött, minden rendben ment, egészen a tünetek megjelenéséig.

A kétgyermekes anyukáról kiderült, hogy elkapta a koronavírust, majd vérrögöt diagnosztizáltak a tüdejében, amikor kivizsgálták. Állapota romlott, és egy héttel később az egyik oldala lebénult. Agyvérzést kapott, és végül meghalt. Az orvosoknak viszont a kis Elliotot sikerült megmenteniük, császármetszéssel világra segítették.

„Telefonon kaptam a hírt, pánikba estem. Egyenesen a kórházba rohantam, de gondolkodni már nem tudtam„ – idézte fel az 57 éves David Exley, a nő édesapja a Mirrornak. „Napokig nem ettem, csak arra vártam, hogy jobban lesz-e. Megpróbálták megmenteni, de szép lassan nyilvánvalóvá vált, hogy elveszítettük. Teljesen egészséges volt, míg a Covid le nem döntötte a lábáról... A szakembereket megkérdeztem, hogy ha megkapta volna az oltást, akkor segített-e volna rajta, és azt mondták, hogy biztosra nem mondhatják, de nagy eséllyel még mindig velünk lenne, az oltás megmenthette volna.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt