Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.04.

Megtörte a csendet a család: így ölte meg a magyar lottómilliárdos nőt a férje

Az orvos házastárs kegyetlen módszert választott lottómilliárdos felesége likvidálásához. A szörnyű tett indoka is meglepő.

A Magyarországon született Vona Ibi, azaz vélhetően Ibolya 1991-ben ütötte meg a kanadai lottó jackpotját egyik barátjával, melynek 10 millió dolláros, azaz körülbelül 3,2 milliárd forintos pénzdíján a nyertesek fele-fele arányban osztoztak.

Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock

A nőgyógyász férjével együtt élő Ibi, aki felvette a Roncaioli nevet, 650 millió forintot adott egyik fiának, akinek létezéséről akkoriban nemhogy férje, de a gyermek féltestvérei sem tudtak – írja a Bors. A nő a házastársával közös fiukat, valamint a szintén velük élő, egy másik apától született fiát is támogatta: mindketten 800 ezer dollárt, vagyis mintegy 250 millió forintot kaptak anyjuk nyereményéből. Az egykori szépségszalon-tulajdonos Ibi meglepte a családot egy kastéllyal is, amely akkora volt, hogy könnyen el tudta titkolni férje elől szenvedélybetegségét, az alkoholt – az asszony még a félkarú rablónak nevezett játékautomaták társaságában is több időt töltött, mint házastársával.

Joseph Roncaioli (Fotó: Wikipedia)

Tűszúrások a lábfején

A nőt 2003-ban holtan találták a Roncaioli rezidencián: a halál oka nem volt egyértelmű, a halottkém azonban hamar megállapította, hogy Ibi lábán és lábfején titokzatos tűszúrások nyomai találhatók – megkezdődött hát a nyomozás.

Mint azt a hatóságok kiderítették, az asszonnyal saját férje, Joseph végzett, méghozzá egy, az asszony szervezetébe fecskendezett méregkoktéllal – a 72 éves férfi emberölésért került rácsok mögé 2008-ban, ahonnan hétévnyi raboskodás után, 2015-ben szabadult.

Megelégelte a pénzszórást

A vádirat szerint a tisztességben megőszült orvos azért vethetett véget felesége életének, mivel egyszerűen megelégelte, hogy Ibi két kézzel szórja a nyugdíjaséveik anyagi biztonságát megalapozni hivatott pénzt.

„Roncaioli szándéka előre megfontolt volt, vagyis teljességgel kizárt, hogy doktor spontán felindulás hatására cselekedett volna” – magyarázta a bíróságon az ügyész, Jane Ferguson.

Mint az az esküdtszék számára ismertté vált, felesége meggyilkolásának napján a férfi meglehetősen furcsán viselkedett, sőt a garatra is felöntött. Roncaiolinak ráadásul esze ágában sem volt újraéleszteni a nejét: az orvos ehelyett inkább ingatlanügynökét tárcsázta fel, akivel neje és ő egy nappal korábban már felvették a kapcsolatot egy új ház megvásárlásának ügyében.

Évtizedes rejtély

Joseph közel fél éven át nem volt hajlandó bevallani, hogy ő maga adta meg Ibinek a halálos „döfést”. Miután végre beismerte szörnyű tettét, azt is elmondta, attól félt, hogy felelőtlenül költekező felesége csődközeli állapotba juttatja majd őket, ezért megálljt parancsolt az asszony dőzsölésének.

Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock

Arról azonban, hogy Roncaioli mégis mit fecskendezett Ibi vénájába, csak idén, az átkot hozó lottógyőzelem 30. évfordulóján volt hajlandó beszélni az elhunyt nő családja. Mint azt nyilvánosságra hozták, szerettükkel fájdalomcsillapítók és egyfajta orvosi alkohol halálos elegye végzett. „A szerrel voltaképpen megkínozta a nővéremet, akinek halála óta mi magunk is csak tovább szenvedünk” – emlékezett vissza elhunyt testvérére a meggyilkolt nő húga, Magna Vona.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek