RETRO RÁDIÓ

Édesanyja karjai között hunyt el egy 5 éves kisfiú, mert az ágyon ugrált

Édesanyja karjai között hunyt el egy 5 éves kisfiú, mert az ágyon ugrált
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 12. 17. 18:00

Az idősebb testvérnek kellett volna vigyáznia a kisebbekre, ám ahelyett inkább bántotta őket. Fegyelmezési módszere sajnos tragédiával végződött.

Egyedül maradt négy kisgyermek pennsylvaniai otthonukban. Az 5 éves Connor Wolfe, valamint 6 és 3 éves testvére, azért, hogy elüssék az időt szüleik érkezéséig, az ágyon kezdtek el ugrálni.

A legidősebb fiúnak ez azonban nem tetszett, és szeretett volna rendet teremteni kisöccsei között. A 13 éves Keegan McGivern elővette édesapja fegyverét és dühében azzal célozta meg testvéreit. Csakhogy a fegyver el is sült a kezében, ezzel pedig megölte a kis Connort.

A fiú később a rendőröknek azt mondta, hogy dühből húzta meg a ravaszt, de nem tudta pontosan felidézni, hogy mi miatt volt mérges abban a pillanatban. Azt is hozzátette: azért fogta a fegyvert öccseire, hogy megijessze őket, és hallgassanak rá. De mindezt állítólag úgy, hogy azt hitte, a fegyver nincs élesre töltve.

Mire a rendőrök a helyszínre értek, addigra már az édesanyja próbálta újraéleszteni Connort. Azonban minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult, gyermeke meghalt.

A tinédzsert kedden letartóztatták és emberölés miatt vádat emeltek ellene. A rendőrség információi szerint a szülők ellen is vádat emelhetnek, miután egy töltött fegyvert hagytak az otthonukban felügyelet nélkül a gyerekek mellett – számolt be a megdöbbentő esetről a Crime Online.

Ami Penn Hillsben történt, az szándékos cselekedetnek minősül, ami egy 5 éves gyermek tragikus halálához vezetett. A 13 éves fiú ellen felnőttként emeltünk vádat, mert a pennsylvaniai törvények nem teszik lehetővé, hogy emberölés bűntette miatt közvetlenül a fiatalkorúak bíróságán kezeljék az ügyet” – mondta a tárgyaláson az ügyész.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.