Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.12.

A legkisebb koporsók a legnehezebbek – az autó hátsó ülésén halt meg az egyéves ikerpár

Az apuka véletlenül hagyta a hátsó ülésen a gyerekeket.

Szerző Ripost

Az egyéves Luna és Phoenix halála miatt az asszonynak megváltozott a kapcsolata férjével, de azt mondja, nem haragszik rá.

A tragikus eset 2019 júliusában történt Bronxban – írja a The Sun nyomán a Bors.

A férfi munka előtt figyelmetlenségből az autóban hagyta a kicsiket. Miután aznap kánikula tombolt, a levegő felforrósodott a kocsi utasterében.

Marissa Rodriguez máig emlékszik arra a végzetes napra, amikor a férje, Juan a munkahelyén felhívta, hogy később hozza el a babákat a bölcsődéből. A nő folytatta a munkáját, később azonban aggódni kezdett, amikor látta, hogy több nem fogadott hívása és üzenete van párjától.

„Szerelmem, Istenem, megöltem a babákat” - állt az üzenetben.

„Ugyanazt mondta újra és újra. És én csak azt hajtogattam, nem, nem, nem. Ez nem igaz. Abban a pillanatban, amikor meghallottam a hírt, nem hittem el, hogy igaz, amit Juan mondott. Éreztem, mennyi pánik és fájdalom volt a hangjában, de egyszerűen nem tudtam elhinni” -mondta a nő.

A férfi a rendőröknek azt mondta, azt hitte, beadta a gyerekeket a bölcsődébe munka előtt.

„Rájöttem, hogy Juan és én nagyon különböző módon gyászolunk. Szeretek fotókat nézegetni a boldog időkről. Ő nem. De abban mindketten egyetértünk, hogy az ikrek életére és a velük kapcsolatos szép emlékekre, nem pedig az elvesztésükre kell összpontosítani. Tudom, hogy Juan soha nem bántotta volna szándékosan a gyerekeinket. Az volt a célom, hogy ne kerüljön börtönbe” – árulta el az asszony.

Juan Rodriguezt 2020. júniusában egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Elkerülte a börtönt, miután bűnösnek vallotta magát két vádpontban, a bíró pedig tragikus, szerencsétlen esetnek minősítette a történteket.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek