RETRO RÁDIÓ

A szomszédban már az ötödik hullámra készülnek, várhatóan az omikron fog tarolni

A szomszédban már az ötödik hullámra készülnek, várhatóan az omikron fog tarolni
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 12. 28. 07:50

A Nyugat-Európából karácsonyra hazatérő vendégmunkások csak rontanak a helyzeten.

A hatóságok arra számítanak, hogy kevesebb mint három héten belül Romániát is eléri a koronavírus-járvány ötödik hulláma- írja a Maszol.ro portál.

Romániában a második legalacsonyabb az átoltottság az Európai Unión belül. A lakosság csupán 41 százaléka vette fel a vakcina két dózisát. Az országban több mint ötvenszeres a halálozási ráta a beoltott országokhoz képest.

Fotó: Shutterstock

 

Lucian Bode belügyminiszter maximális készültséget kért a kormány helyi képviselőitől és a kormánynak alárendelt helyi intézményektől, hogy az ország megfelelően reagáljon a járvány ötödik hullámára, melyet minden bizonnyal immár az omikron vírusváltozat fog okozni.

A vírusváltozat romániai elterjedését az segíti elő, hogy karácsonyra nagy számban tértek haza Nyugat-Európából a romániai vendégmunkások. Hozzátette: jelenleg viszonylagos nyugalmi állapot van az országban, de a szakértők egybecsengő véleménye szerint kevesebb mint három héten belül kezdődik az ötödik hullám, amelyik súlyosabb lesz, mint a negyedik volt.

Nálunk még csak a negyedik hullám van és tovább növekszik az átoltottság. Wikonkál Norbert Miklós, a budapesti Honvédkórház főigazgatója azt mondta: egyre több ország híradásában lehet látni, belátták, hogy a harmadik oltás beadásának késői megkezdése hiba volt - írja a koronavirus.gov.hu

„Magyarország ebben zseniális volt, mivel időben kezdte el adni a harmadik oltást” – tette hozzá.

A főigazgató elmondta: messze a harmadik körös oltások vezetnek, de sokan vannak, akik meggondolják magukat, és most kérik az első vagy a második oltást. Hozzátette: orvosként, apaként és felelős polgárként csak azt tudja mondani, hogy a gyermekeknek is meg kell kapniuk az oltást, mert a fertőzési láncot így lehet megtörni.

A Honvédkórház főigazgatója arról is beszélt, hogy az Európában egyre több helyen dominánssá való omikron variáns által relatíve kedvezőbb irányt vett a koronavírus-járvány, hiszen az ugyan sok embert ér majd el, de kevesebbé okoz megbetegedést. Szinte biztos, hogy hamarosan elindul az ötödik hullám, és a cél továbbra is a lapos járványgörbe.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.