RETRO RÁDIÓ

Kettős tragédia: kisgyermekeik szeme láttára gyilkolták meg a tanárt és feleségét – itt vannak az első fotók

gyász koronavírus
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 11. 23. 15:40

Két férfit tartóztattak le gyilkosság gyanújával.

A 36 éves Stephen Chapple és felesége, a 33 éves Jennifer somerseti otthonukban haltak meg vasárnap este. Úgy tudni, hogy a házaspárt megkéselték gyermekeik szeme láttára – írja a Mirror.

Egy helybeli szomszéd azt állítja, a földszinten támadtak rá a nőre és a férfira.

„Megtámadták őket az otthonukban. Megdöbbentő, hogy ilyesmi megtörténhet...„ – magyarázta a neve elhallgatását kérő szomszéd. Hozzátette, hogy úgy tudja, parkolási viták miatt kerültek összetűzésbe néhány szomszédjukkal, valószínűleg ez fajult el tettlegességig. Állítólag többen is sikolyokat hallottak, majd a zsaruk két házat is átvizsgáltak.

„Hallottuk a sikoltozást, majd rövid időn belül rengeteg rendőr és mentő jelent meg. Ez általában egy meglehetősen csendes kis környék, de a rendőrség azt mondta, hogy korábbról már ismerik az érintetteket, tehát nagy probléma állhatott a háttérben” – mondta egy másik szomszéd.

Stephent és Jennifert súlyos sérülésekkel találták meg, a helyszínen életüket vesztették. A rendőrség tájékoztatása szerint egy 34 és egy 67 éves férfit gyilkosság gyanújával elfogtak, és jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak.

„Szánj időt a barátaidra és a családodra. Nem tudhatod, mennyi időd lesz még velük„ – fogalmazott közösségi oldalán Jennifer egyik barátnője.

Stephen a helyi főiskola, a West Somerset Community College informatikai osztályának vezetője volt. Többek között tájékoztató videókat készített a számítástechnikáról, amelyeket közzétett az interneten. Felesége egy kávézóban dolgozott, ahol mindenki szerette.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.