RETRO RÁDIÓ

Megjelent Trump rendezvényén a babamentő hős katona, eljárás indult ellene

Megjelent Trump rendezvényén a babamentő hős katona, eljárás indult ellene
Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2021. 10. 02. 11:10
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

A szólásszabadság eszményét foggal-körömmel védelmező Egyesült Államokban ma már az is bűn, ha egy aktív szolgálatban lévő katona a háborús élményeiről mesél egy ex-elnök társaságában.

Hivatalból eljárást indított a Pentegon Hunter Clark amerikai tengerészgyalogos ellen, mert felszólalt Donald Trump korábbi elnök egyik Georgia államban tartott rendezvényén. A katonát, aki augusztus közepén megmentette egy csecsemő életét a kabuli repülőtéren a tálibok afganisztáni hatalomátvétele után, most azzal vádolják, hogy „pártpolitikai rendezvényen népszerűsített egy politikai jelöltet”, amit a Védelmi Minisztérium belső szabályzata kategorikusan tilt. A szabály ugyan feketén-fehéren fogalmaz, csakhogy Trump klasszikus értelemben nem tagja a Republikánus Pártnak, illetve jelen állás szerint semmilyen politikai tisztségre sem pályázik.

Hunter Clark őrvezető egyike volt annak a közel 6 ezer amerikai katonának, akiket augusztusban küldtek a Kabuli Nemzetközi Repülőtérre, hogy biztosítsák az Egyesült Államok kaotikus kivonulását Afganisztánból. A tengerészgyalogos azzal vált „híressé”, hogy megragadott és átemelt egy csecsemőt a repteret körülvevő szögesdrót kerítés felett, orvosi ellátás biztosított számára, majd a babát és szüleit kimenekítette a káoszba fulladt Afganisztánból.

[caption id="" align="alignnone" width="628"] Hunter Clark amerikai tengerészgyalogos átemel egy afgán csecsemőt a kabuli reptér kerítésén.[/caption]

Miután a csecsemő megmentéséről készült képek bejárták az amerikai sajtót, James Stenger katonai szóvivő „a tengerészgyalogosok professzionalizmusának” nevezte Clark gyors döntését. A hős katonának Donald Trump korábbi amerikai elnök is személyesen szeretett volna gratulálni, ezért meghívta a Georgia államban tartott „Mentsük meg Amerikát kampánystílusú gyűlésére, ami múlt héten került megrendezésre.

Clark civilben meg is jelent az eseményen, ahol röviden arról beszélt, hogy a gyermek megmentése „az egyik legnagyszerűbb dolog volt, amit valaha is tett egész életében.” Pár mondatos felszólalását végül azzal zárta, hogy kezet fogott Trumppal, majd távozott a színpadról.

A hős katona nyúlfarknyi beszédét tapsvihar fogadta a helyszínen, de a felettesei már nem lelkesedtek annyira a reflektorfényben töltött másodpercek miatt. Történt ugyanis, hogy a tengerészgyalogság expedíciós egysége (MEU) vizsgálatot kezdeményezett ellene azért, mert részt vett Trump rendezvényén.

Kelton J. Cochran százados, Clark egységének szóvivője csütörtökön közölte, hogy Clark megsérthette a Pentagon szabályzatát, ami megtiltja az aktív szolgálatot teljesítő katonáknak, hogy „pártpolitikai összejövetel előtt beszéljenek, beleértve minden olyan összejövetelt, amely politikai pártot, jelöltet vagy ügyet népszerűsít”.

Csakhogy Donald Trump jelenleg nem pályázik tisztségre, Clark pedig nem népszerűsített semmilyen jelöltet vagy ügyet, egyszerűen a kabuli élményeiről mesélt.

Éppen ezért sokan azzal vádolják a Védelmi Minisztériumot, hogy politikai indíttatású „boszorkányüldözést” folytatnak a tengerészgyalogos ellen, mert felszólalt a Donald Trump rendezvényén.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.