5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

„Eszembe jutott az összes ima, amit ismertem” – zuhanni kezdett a repülő, villám csapott bele

„Eszembe jutott az összes ima, amit ismertem” – zuhanni kezdett a repülő, villám csapott bele
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 09. 29. 21:00

Sokkoló pillanatokat élt át 175 ember, amikor a vihar miatt zuhanni kezdett a repülőgépük. Hátborzongató tragédia történt.

Az Azur Air Boeng 737-900-as típusú repülőgép 175 emberrel a fedélzetén egy vihar miatt került bajba. Éppen a délnyugat-oroszországi Szocsihoz, a fekete-tengeri üdülőhelyhez tartott, amikor váratlanul belecsapott egy villám.

Az emberek sikoltoztak és sírtak, miközben a repülőgép zuhant és rázkódott. Az egyik utas úgy emlékezett vissza a drámai pillanatokra, hogy akkor búcsút mondott az életének – írja a Bors.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

„Belénk csapott a villám. Hangos csattanás és egy fényes villanás történt, majd a palackok és más apró tárgyak szóródtak mindenfelé az utastérben” – mondta az egyik utas.

A gép több száz métert zuhant a levegőben, mire a pilótáknak csodával határos módon sikerült visszanyerniük az irányítást a gép felett. Ám akkor még nem értek véget a megpróbáltatásaik, ugyanis kényszerleszállást kellett megkísérelniük.

Egy nő mellettem keresztet vetett. Eszembe jutott az összes ima, amit ismertem. Amikor belecsapott a villám, megfordultam. Egy közelben ülő férfinak olyan félelem volt a szemében, amire életem végéig emlékezni fogok” – idézte fel a sokkoló pillanatokat az egyik utas, Anna.

Miután a pilótáknak sikerült biztonságosan lerakni a repülőgépet, az utasok állva tapsoltak, hogy tiszteletüket és hálájukat fejezzék ki irántuk.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.