RETRO RÁDIÓ

Megint megtörtént: egy 21 éves fiatal hallgató vetett véget az életének

Megint megtörtént: egy 21 éves fiatal hallgató vetett véget az életének
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 09. 25. 22:00

A fiatal mélységesen szégyellte magát, hogy kiderült a viszonya felettesével. Ezután határozta el magát a végső döntésére.

A sandhursti katonai akadémia két magas rangú katonája ellen nyomozás indult, amiért állítólag viszonyuk volt egy női tiszthelyettessel, mielőtt az felakasztotta magát a szobájában.

A tragédia azon az akadémián történt, ahol Vilmos és Harry hercegek is tanultak. A 21 éves Olivia Perks már korábban is megpróbált öngyilkosságot elkövetni.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Az érintett felek egy őrmester és egy törzsőrmester, akik lényegesen idősebbek voltak a fiatal lánynál. Mindez annak ellenére történhetett meg, hogy a sandhursti protokoll szerint a világhírű akadémia személyzete számára tilos bármilyen intim vagy fizikai kontaktust létesíteni a gyakornokokkal.

A tragédia előtti éjszaka Perks kisasszony az őrmesterrel iszogatott, majd a férfi meghívta a hálószobájába. Másnap reggel épp egy rendezvény volt az intézményben, amit a fiatal nő lekésett. Többen látták, ahogy az előző esti báli ruhájában hagyja el az őrmester szobáját.

Mindenki más vigyázzban állt, és ott volt Olivia, amint átkelt a felvonulási területen a kadét társai és az oktatók előtt. Utána csak arról tudott beszélni, hogy milyen szörnyű volt. Olivia bajban volt, amiért lemaradt a parádéról, de a parancsnokok sokkal dühösebbek voltak az őrmesterre” – mondta az akadémia egyik forrása a Daily Starnak.

Mivel ismert volt a lány öngyilkos hajlama, ezért a vezetőséget felelősségre vonták, hogy a történtek után, miért nem adtak megfelelő felügyeletet és védelmet Olivia számára. Az esetet alapos kivizsgálás után fogják elbírálni.

Ha segítség kell Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.