1 éve

Durva, miért fogyott le a férfi majdnem három mázsát

Közel három mázsát fogyott az a férfi, aki 44 évesen és 368 kilósan már nem tudott semmit csinálni, csak egész nap az ágyában feküdt. Paul végül azért döntött a fogyás mellett, mert félt, hogy szex közben agyonnyomja feleségét, Pauline-t.

Pauline 2010-ben férje hátsérülése után szembesült azzal, hogy Paul a 368 kilójával valójában Nagy-Britannia egyik legkövérebb embere. Ekkor azonban fordulat állt be az életükben, hiszen az extrém elhízás miatt már az életével játszó férfi a pizzát, a kebabot és a csokit zöldségekre, csirkére és levesre cserélte, hogy helyrehozza a szexuális életüket. És ez nem volt minden. Alávetette magát egy 15.000 fontos gyomorműtétnek, így a háromgyermekes apa most alig 95 kilót nyom.

Paul-on akkora túlsúly volt, hogy a legegyszerűbb dolgokban is segítségre szorult, ezért Pauline nélkül még mosdóba sem tudott menni és tisztálkodni is a felesége segített. A férfi már öngyilkosságot kísérelt meg kilátástalan helyzete miatt, mielőtt húga segítségével sikerült összeszedniük a műtéthez szükséges pénzt.

Évekig nem tudtak egy ágyban aludni feleségével, de most minden újra a régi.

„A fogyásom után végre a szexuális életünk olyan, mint régen. Az egész életem átalakult” -mondta Paul.

Most már minden rendben van, ám az idáig vezető út korántsem volt egyszerű. A műtét előtt napi 1800 kalóriára korlátozta az étrendjét, és néhány hónap alatt sikerült 292 kilóra lefogyni, azaz mintegy 76 kiló súlyvesztést elérnie. Ennek ellenére az orvosok azt mondták, hogy ez még nem elég, korántsem biztos, hogy ilyen kövéren túléli a műtétet.

Ezért Paul folytatta a fájdalmas diétát, amíg 2018-ban elérte a 215 kilót. Egy hónappal később elvégeztek rajta egy mini-gyomor bypass műtétet, így havonta hat kilótól szabadult meg, miközben ragaszkodott a jól bevált diétás étrendjéhez. Akkor már annyira jól volt, hogy folytathatta tanulmányait az Inverness főiskolán, bár a járás még nehezére esett. Az elmúlt két évben újabb 60 kilót adott le, és 5 kiló felesleges bőrt operáltak le róla – írja a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az utcán fenyegetőzött a Fekete Vonat sztárja, előkerült kétmillió forint is

origo.hu

Meglepő dolog derült ki az állatkínzással vádolt Dollyról

life.hu

SMS-t küldött a hegymászó a feleségének: agyi ödémája van, nem jön le a hegyről

vg.hu

Eszelősen közel került a világ egy megrendítő erejű gazdasági válsághoz

ripost.hu

Ronaldo sokkoló a bejelentést tett: döntött a jövőjéről, itt folytatja

hirtv.hu

Az idei Gourmet Fesztivál témája az új generáció

origo.hu

Drámai vonatbaleset Indiában: 300-hoz közelít a halálos áldozatok száma

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd az első nyári hétvégén? Menüajánlat nem csak kezdő szakácsoknak

ripost.hu

„Egy ekkora implantátumnál ez elkerülhetetlen” – Zalatnay Cini reagált Molnár Anikó mellműtétjére

ripost.hu

A magyar határhoz érnek a hírhedt Pokol Angyalai

ripost.hu

"Lassan haladok" – videón, mi hátráltatta Suhajda Szilárdot a halála előtt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Nyomkövetővel a lábán szavazott ellenünk az EP-képviselő

KÜLFÖLD

Káosz Európa nagyvárosaiban. Erdogan győzelmét ünnepelték az itt élő törökök

KÜLFÖLD

Bidenék magyarázkodnak, miután amerikai páncélosokkal törtek be Oroszországba

KÜLFÖLD

Két hónapja ment férjhez, gyereket akart a kárpátaljai hősi halott katonanő

KÜLFÖLD

Még előtte állt az egész élet: strandolás közben halt meg egy 15 éves lány

KÜLFÖLD

Egy elhagyott kínai „horrorbunker” belsejében szadista emberkísérleteket végeztek

KÜLFÖLD

Még a kezébe se foghatta újszülött kislányát: az életéért küzd az édesanya

KÜLFÖLD

"Lassan haladok" – videón, mi hátráltatta Suhajda Szilárdot a halála előtt