RETRO RÁDIÓ

Súlyos betegséget állapítottak meg az angyalarcú kisfiúnál – ez lett gyanús a szülőknek

Súlyos betegséget állapítottak meg az angyalarcú kisfiúnál – ez lett gyanús a szülőknek
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 07. 18. 11:54

A 3 éves kisfiú szülei hamar észrevették, hogy baj van.

A kis Archie Vaughan szülei arra lettek figyelmesek, hogy a kisfiú furcsán kezdte el tartani a fejét. Először nem tulajdonítottak neki túl nagy jelentőséget, ám amikor a 3 éves kisfiú járása is ingataggá vált, elvitték orvoshoz. A vizsgálatok kimutatták, hogy a gyermeknek egy ritka agydaganata van.

„Archie egyensúlyérzéke romlani kezdett, és mára már többé-kevésbé nem tudja használni a jobb kezét. Az arca jobb oldalán is gyengébbek az izmok, a kis mosolya halványulni kezdett. Csalódott, mert nem tudja megcsinálni azokat a dolgokat, amiket korábban. Nem tud már úgy futkosni a többi gyerekkel, mint régen„ - fogalmazott a család a gyermeknek készült adománygyűjtő oldalon. Kiderült, hogy ez a fajta daganat nagyon agresszív fajta, ráadásul műteni sem lehet, így a kisfiúnak most egy külföldi kezelésre gyűjtenek, ami talán segíthet rajta – írja a Mirror.

„Egyik reggel felébredt és azt mondta az anyukájának: csak újra jól szeretnék lenni, nem akarok ilyen furcsán menni. Egy rémálom, amiben most élünk, de megküzdünk vele„ – tette hozzá az apuka.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.