tóth gabi
Putyin nem tétlenkedhetett: Oroszországnak több évtizedes hadtechnikai lemaradást kell behoznia Amerikával szemben.
Vlagyimir Putyin kettő darab, úgynevezett „végítélet napja” repülőgép gyártását rendelte el az orosz hadseregtől. A várhatóan jövő év végére elkészülő gépek – melyekhez hasonló egyébként minden valamire való atomhatalom légi erejében megtalálható – különlegessége, hogy napokig képesek a levegőben maradni, tehát egy biztonságos parancsnoki központként működhetnek az ország politikai vezetése számára abban az esetben, ha kitörne egy nukleáris háború – írja a RIA-Novosti orosz hírügynökségre hivatkozva a New York Post internetes kiadása.
A hidegháború kezdeti éveiben a szemben álló nagyhatalmak a masszív atombunkerek építésére helyezték a hangsúlyt, mondván, hogy egy nukleáris konfliktus esetén ezek nyújtják a legnagyobb biztonságot a politikai és katonai vezetés számára. A ballisztikus rakéták elterjedését követően, tehát az 1960-as évek derekán azonban sokkal fontosabb szerepet kapott a mobilitás, és az elit mihamarabbi kimentése a konfliktusos zónából. Így jöttek létre a „végítélet napja” névre keresztelt repülőgépek, melyeknek egyetlen célja, hogy életben tartsák egy adott ország politikai vezetését, ugyanis egyedül ők dönthetnek egy esetleges válaszcsapásról.
A „végítélet napja” repülőkön általában csak a pilótafülkén van ablak, és úgy tervezték, hogy ellenálljanak egy atomrobbanás hatásainak is, például a radioaktív sugárzásnak. Emellett csúcstechnológiás kommunikációs berendezésekkel, illetve extrém nagy kapacitású üzemanyagtartállyal is felszerelik őket, hogy napokig képesek legyenek a levegőben maradni.
Nem túlzás azt állítani, hogy Oroszország fényévekkel le van maradva a politikai vezetés kimentésére tervezett repülők fejlesztése terén az Egyesült Államokkal szemben. Az eurázsiai nagyhatalom csak az 1980-as évek közepén állított rendszerbe 4 darab, az Il-86-os utasszállító alapjain kifejlesztett, Il-80-as típusjelzésű repülőgépet, melyek a mai napig szolgálatban állnak. A gépek a Moszkva melletti Cskalovszkij légitámaszponton állomásoznak, VLF-kommunikációs eszközökkel vannak felszerelve, illetve energiahullámokkal (EMP) szembeni védelemmel is rendelkeznek.
Jelenleg már csak 3 darab Il-80-as van aktív szolgálatban, közülük pedig egy folyamatosan indulásra készen áll, fedélzetén egy ügyeletes katonai tábornokkal. A csaknem 40 éves gépek azonban ma már roppant mód elavultnak számítanak, tehát a cseréjük igencsak időszerűvé vált.
Orosz sajtóértesülések szerint a Putyin közvetlen megrendelésére készülő új „végítélet napja” gépek a Ilyushin Il-96 típusú utasszállító újragondolt változatai lesznek, melyek várhatóan kétszer nagyobb repülési hatótávolsággal rendelkeznek majd, mint az elődeik, és lehetővé teszik a Kreml vezetése számára, hogy parancsot adjanak atomrakéták kilövésére a gép tartózkodásnak 3700 mérföldes körzetében.
Külön érdekesség, hogy tavaly decemberben ismeretlenek ellopták az egyik orosz Il-80-as repülő rádióberendezését, miközben a vasmadár a déli, rosztovi régió egyik repülőterén várakozott. A tolvajok 39 elemet és 5 rádiópanelt fújtak meg.