tóth gabi
Azt is elárulta, hogy mi az oka.
Csendes családi megemlékezésekkel telt Fülöp edinburghi herceg születésének századik évfordulója. A brit uralkodó férje április 9-én, alig több mint két hónappal csütörtöki születésnapja előtt hunyt el.
Legkisebb fia, az 57 esztendős Eduárd herceg a BBC televíziónak csütörtökön elmondta: a királyi család nagyon reménykedett abban, hogy Fülöp megéri századik születésnapját és boldogan ünnepelt volna vele együtt a jeles napon, azzal együtt is, hogy a herceg nemigen szívlelte az ilyen évfordulókkal járó „felhajtást”. Eduárd szerint édesapja éppen ezért – a családdal ellentétben – nem is igazán várta saját századik születésnapját.
A herceg elmondta: a királyi család tagjai nem gyásszal emlékeztek Fülöpre az évforduló napján, hanem magasztalják mindazt, amit hosszú életében elért – írja az MTI.
Mint arról már a Ripost is beszámolt, II. Erzsébet királynőnek a Királyi Kertészeti Társaság egy nemesített rózsafajtát ajándékozott, amely Fülöp születésnapja alkalmából az Edinburgh hercege nevet kapta. A rózsát, amelyet a társaság elnöke, Keith Weed nyújtott át csütörtökön a windsori rezidencián az uralkodónak, a kastély parkjában ültették el.
Az edinburghi herceg nevéhez több történelmi rekord is kötődik. Ő volt az angol-brit monarchia 1200 éves történetének legidősebb királyi családtagja, egyben a leghosszabb ideig „szolgáló„ uralkodói hitves. Fülöp és II. Erzsébet királynő tavaly novemberben ünnepelte 73. házassági évfordulóját – ez is példa nélküli évforduló volt a monarchia történetében -, és a herceg 69 évig volt uralkodói házastárs, felesége ugyanis 1952-ben lépett az Egyesült Királyság trónjára. Fülöp éppen tíz évvel ezelőtt, a 90. születésnapja alkalmából vele és róla készült BBC-portréműsorban megígérte, hogy azontúl jóval kevesebb nyilvános megjelenést vállal, mivel szavai szerint ebben a korban „az ember már lefelé tart fizikailag és szellemileg és általában is jobb kiszállni még a szavatossági idő lejárta előtt”. Ennek az ígéretének azonban csak hat évvel később, 2017 őszén tett eleget, amikor hivatalosan visszavonult minden közszerepléstől. Fülöp herceg hosszú ideig robusztus egészségi állapotáról volt híres, az elmúlt években azonban már többször is kórházi kezelésre szorult. A herceget február közepétől 28 napig ápolták kórházban az udvar által közelebbről nem részletezett fertőzéses betegség és szívproblémák miatt. Fülöp, aki korábban soha nem töltött ennyi időt kórházban, március 16-án még hazatérhetett Windsorba, de haláláig már nem mutatkozott a nyilvánosság előtt.