Létrehozva: 2021.03.14.

Már hétmillió embert oltottak be Szputnyik V-vel

Mintegy hétmillió embert oltottak be a világon eddig az orosz Szputnyik V vakcinával – jelentette be Alekszandr Gincburg, az orosz oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója a Szolovjov.Live YouTube-csatornának adott, a hétvégén több orosz hírügynökség által szemlézett interjújában.

„A védőoltást talán hétmillió ember kaphatta meg hazánkban és nemcsak minálunk” – mondta Gincburg.

Közölte, hogy megkezdődött a Covid-19 ellen elsőként kifejlesztett orosz oltóanyag tesztelése a rákbetegeken. Az akadémikus szerint a vakcináció idején ellenjavallt a kemoterápia és a sejtosztódást gátló készítmények szedése.

A Szputnyik V-t 51 országban engedélyezték

A Szputynik V az Oroszországban január 18-án megkezdődött tömeges oltáskampány fő vakcinája. Az oltóanyag használatát eddig 51 országban engedélyezték.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes március 5-én azt mondta, hogy a koronavírus elleni vakcina első komponensét ötmillió, mindkettőt pedig mintegy 2,5 millió ember kapta meg. Három nappal korábban Golikova úgy vélekedett, hogy Oroszország augusztusra érheti el a kollektív (nyáj-)immunitást, amelynek eléréséhez szerinte 60 százalékos lakossági átoltottság szükséges. Mihail Mursako egészségügyi miniszter szerint ez a szint júliusra is elérhető. Mihail Misusztyin miniszterelnök március 5-én úgy fogalmazott, hogy őszre lényegében be kell fejeződnie az orosz lakosság Covid-19 elleni tömeges oltásának.

Gincburg mostani nyilatkozatában ezzel szemben azt tartotta valószínűnek, hogy Oroszország novemberre éri el a 70 százalékos lakossági átoltottságot.

A Tutu.ru utazási szolgáltató által elvégeztetett közvélemény-kutatás szerint az oroszok 22 százaléka kész beoltatni magát, ha ez követelmény lesz a külföldi utazásokhoz. Ugyanez a mutató szeptemberben még 19 százalék volt.

Eközben Oroszországban öt nap után újra tízezer fölé emelkedett az újonnan diagnosztizált fertőzések száma. A vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma szombaton 10 083-mal 4 390 608-ra emelkedett. A napi növekmény 0,23 százalék, az új esetek 12,6 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 303 389-re csökkent, míg a halálos áldozatoké 395-tel 92 090-re nőtt, a felépülteké pedig 9 232-vel 3 995 129-re emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 115,2 millió, szombaton pedig mintegy 369 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 500 892 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Folyamatosan zajlik Magyarországon az oltás, már 1 319 266 fő a beoltottak száma, ebből 392 703 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról. Kérjük, hogy tartsák be az óvintézkedéseket! 8863 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 516 490 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 162 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 952 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 351 891 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 147 647 főre emelkedett. 8764 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1005-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy veszélyeztetettségük miatt a regisztrált idősek oltása van elől a sorban. A háziorvosok ehhez AstraZenecát kaptak ezen a héten, a kórházi oltópontokon pedig Szputnyikkal és Pfizerrel oltanak. Kérjük, hogy a hosszú hétvégén is tartsák szem előtt, hogy a járvány rendkívül intenzíven terjed, kerüljék azokat a helyeket, ahol nagyobb esélye lehet a fertőzésnek!

A járványból egyedül a védőoltás jelenti a kivezető utat. A harmadik hullám kezdete óta újabb egymillióval nőtt a regisztráltak száma, de még így is sokan vannak, akik nem jelentkeztek.

Az időseket különösen kérjük, hogy aki még nem tette meg, az regisztráljon a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon! A védőoltás életet ment.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Magyar Péter színt vallott a háborúról: „Ha rosszat mondanék Oroszországra, minden támogatómat elveszteném”

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Azt hittem, csak megfáztam, erre az orvos sírni kezdett, mikor meglátta a leleteimet"

KÜLFÖLD

Újabb háborús fenyegetés: atomfegyverekkel tart hadgyakorlatot Oroszország

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"