RETRO RÁDIÓ

Sokkoló felfedezést tettek a kutatók a koronavírus-mutációkkal kapcsolatban

A koronavírus-mutációk szinte minden országban jelen vannak már
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 23. 18:50

Hazánkban a brit mutáns mellett két másik variánst is azonosítottak eddig.

A koronavírus-mutációk közül Magyarországon eddig három variánst azonosítottak. A közösségi terjedésben lévő brit mutáns mellett a cseh, és a csehhez hasonló variáns is megjelent hazánkban, ám van, ahol sokkal rosszabb a helyzet.

A kutatók közel 7000 mutációját fedezték fel a koronavírusnak Indiában, melyek közül néhány elég komoly kockázatot jelenthet – írja az Indianexpress.

A koronavírus-mutációk szinte minden országban jelen vannak már
Fotó: Pixabay

Az indiai hyderabadi székhelyű intézet azóta vizsgálja a vírus evolúcióját, és annak mutációit, amióta a világjárvány elérte az országot. Rakesh Mishra a Celluláris és Molekuláris Biológiai Központ tudományos és ipari kutatási tanácsának igazgatója elmondta: bár hiába kezdték el már a kezdetekkor tanulmányozni a vírust, a számok tekintetében nem állnak jól, tekintve, hogy közel 11 millió esetet regisztráltak Indiában.

Az ország ezért most még nagyobb erőfeszítéssel dolgozik a vírusok szekvenálásán, hiszen többek közözött az is aggodalomra ad okot, hogy brit és a brazil koronavírus-törzsek továbbfejlődtek.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.