2 éve

Joe Biden kokainfüggő fia festőnek állt, egy terrorizmussal megvádolt műkereskedő mentorálja

A demokratákkal barátságos média megpróbálta jó fényben feltüntetni az elnök fiát. Nem sikerült.

Az amerikai elnökválasztási kampány során a sajtó kiemelt figyelmet szentelt Joe Biden fiának, akiről pornográf felvételek jelentek meg a kínai sajtóban, adóhatósági eljárást indított ellene a szövetségi ügyészség, valamint olyan e-mailek láttak napvilágot, melyek bizonyították, hogy apja közbenjárásával jutott zsíros álláshoz egy ukrán gázipari óriásvállalat igazgatótanácsában még 2014-ben.

A kokainbirtoklás miatt már többször elítélt Hunter Biden annyira lerontotta édesapja választási esélyeit, hogy – vélhetően felsőbb utasítása – teljesen visszavonult a közélettől. Az ellene felhozott vádakra nem reagált, és egy héttel ezelőttig, apja beiktatásáig, lényegében semmit sem lehetett tudni róla.

Az 50 éves Hunter mosdatására a New York Times tett kísérletet múlt hét szerdán. A balliberális lap „Egy új művész van a városban. A neve Biden” címmel közölt róla egy riportot, melyben bemutatták, hogy az amerikai elnök fia megtért, festőművésznek állt, az alkotásai pedig már a legnevesebb hollywoodi galériákban kerülnek kiállításra.

A cikkből többek között kiderült, hogy Hunter az absztrakt művészetek nagy rajongója és a festményeit saját maga által fejlesztett technikákkal szokta elkészíteni. Például szívószállal fújja szét a festéket a vásznon. Kedvenc motívumaipedig a japán stílusú „pszichedelikus virágok”.

A New York Post egy oknyomozó cikkben kicsit utánament Hunter újdonsült állásának. A konzervatív hírportál információi szerint az elnök fiának művészeti karrierjét egy meglehetősen alvilági figura, Georges Berges egyengeti, aki Sylvester Stallonét és a bahreini királyi család egyik tagját, Rashid bin Khalifa Al Khalifát is mentorálta.

Bergesről azt érdemes tudni, hogy 1998-ban lőfegyverrel való visszaéléssel és „terrorista fenyegetésekkel” vádolták meg, amiért 90 nap börtönbüntetést és 36 hónap próbaidőt kapott. Ezen kívül több szövetségi perben is érintett volt. 2016-ban például egy befektető – Ingrid Arneberg – vádolta meg csalással, aki félmillió dollárt adott neki egy műterem bővítésére, ami végül nem történt meg.

Külön érdekesség, hogy Hunter egy 2000 négyzetméteres Los Angeles-i villában rendezte be a műtermét, amit havi 12 ezer dollárért, azaz átszámítva körülbelül 3,5 millió forintért bérel egy kínai kapcsolatokkal rendelkező vállalkozótól. Ez annak tükrében furcsa, hogy egy arkansasi bíróságon folyó apasági perben Hunter ügyvédei azt állítják, hogy védencük nincs olyan anyagi helyzetben, hogy gyerektartást tudjon fizetni annak a sztriptíztáncosnak, akitől vélhetően született egy fia.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Holttestet találtak Szegeden, három gyanúsítottat őrizetbe vettek

origo.hu

Súlyos döntést kell meghoznia Opitz Barbi édesapjának

life.hu

Hámozva veszi a banánt egy férfi, hogy pénzt spóroljon

magyarnemzet.hu

Hisztizik a román külügy Novák Katalin látogatása miatt

ripost.hu

Heti horoszkóp: a Nyilas és a Szűz kemény leckét kap, a Bak mindent boríthat

origo.hu

Botrányt okozott Selena Gomez Beyoncé párizsi koncertjén - videó

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2023. május 29-június 4.: a Mérleg Hold békét, a Nyilas telihold lobbanékony hangulatot hoz

ripost.hu

Legalább 119 ufó zuhant le a Földre, júniusban nyilvánosságra hozzák a bizonyítékokat

ripost.hu

Ne dobd ki a használt teafiltert, nyáron életmentő lehet

ripost.hu

Lebuktatták a rajongók Nótár Mary-éket

ripost.hu

„Ennek semmi köze nincs a kapcsolatunkhoz” – Ebbe nagyon belenyúlt Király Viktor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Bidenék magyarázkodnak, miután amerikai páncélosokkal törtek be Oroszországba

KÜLFÖLD

Rekordot döntött a csoportos nemi erőszakok száma Németországban

KÜLFÖLD

Két hónapja ment férjhez, gyereket akart a kárpátaljai hősi halott katonanő

KÜLFÖLD

Alkotmányos vádeljárást kezdeményeztek Joe Biden ellen

KÜLFÖLD

Ájultra erőszakoltak egy tinilányt, borzalom, ki művelte ezt vele

KÜLFÖLD

Megrázó vallomást tett a családanya: "az orvosok kétszer is elhajtottak, most pedig már csak egy hetem van hátra"

KÜLFÖLD

Elképzelhetetlen fájdalom: két testvérét meg tudták menteni a szüleik, de az angyalarcú 5 éves kislány meghalt

KÜLFÖLD

Az anya sikolya törte meg a kórházi folyosó csendjét: fia a szeme láttára halt meg