Létrehozva: 2021.01.04.

Tombol a koronavírus mutációja, egész Angliára zárlatot rendelt el a brit kormány

Egy nap alatt 58 784 új beteget regisztráltak, ami negatív rekord a szigetországban.

A legszigorúbb korlátozások lépnek életbe az Egyesült Királyságban, ahol a koronavírus fertőzőbb mutációja tombol. Egy nap alatt 58 784 új beteget regisztráltak, ami negatív rekord.

A kedden nulla órától érvénybe lépő intézkedést Boris Johnson miniszterelnök jelentette be hétfő esti televíziós beszédében. Johnson hangsúlyozta ugyanakkor: az Egyesült Királyságban már több ember kapta meg a koronavírus elleni oltást, mint Európa többi országában együttvéve, és a kormány várakozása szerint a legveszélyeztetettebb lakossági csoportokból február közepére már mindenkinek beadják a koronavírus elleni oltás első dózisát. Ez lehetővé teszi majd számos korlátozás feloldását – mondta a brit kormányfő. A miniszterelnök szerint azonban most még szükség van az eddigieknél is szigorúbb korlátozásokra.

A lakosság ismét kizárólag az alábbi öt ok miatt hagyhatja csak el az othonát: munkába járás, létszükségletek megvásárlása, testmozgás, másik emberápolása, orvos felkeresése. Az általános és középiskolákat legalább február közepéig bezárják, az üzletek jórésze szintén zárva tart, a vendéglátóegységek csak elvitelre adhatnak ételt – írja a Daily Mail. A portál hangsúlyozza: a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma egy hét alatt 40 százalékkal nőtt, és számuk magasabb, mint az első hullám csúcsán.

Fotó: Pixabay.com

A lakosság ismét kizárólag az alábbi öt ok miatt hagyhatja csak el az othonát: munkába járás, létszükségletek megvásárlása, testmozgás, másik emberápolása, orvos felkeresése. Az általános és középiskolákat legalább február közepéig bezárják, az üzletek jórésze szintén zárva tart, a vendéglátóegységek csak elvitelre adhatnak ételt.

Boris Johnson a Downing Street-i beszédében azt mondta: „Kórházainkra nagyobb nyomás nehezedik, mint a pandémia kezdete óta bármikor is. Nyilvánvaló, hogy többet kell tennünk... miközben bevezetüka védőoltásokat.”

Egy nappal korábban 84 543 432 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 835 558, a gyógyultaké 47 573 839 volt. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol már 20 636 663-an fertőződtek meg, és 351 580-an haltak meg a kórban. Indiában 10 323 965 fertőzöttet, 149 649 halálos áldozatot és 9 946 867 gyógyultat jegyeztek fel. Brazíliában 7 733 746 fertőzöttről, 196 018 halálos áldozatról és 6 904 172 gyógyultról tudni. Oroszországban 3 203 743-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 57 730-ra, a felgyógyultaké pedig 2 591 937-re emelkedett. Franciaországban 2 712 975 fertőzöttet, 65 164 halálos áldozatot és 201 308 gyógyultat regisztráltak. Az Egyesült Királyságban 2 662 699 a fertőzöttek száma, és 75 137-en haltak meg a betegségben. Törökországban 2 241 912 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 21 488, a gyógyultaké 2 136 534. Olaszországban 2 155 446 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 74 332-re nőtt, és 1 503 900-an gyógyultak fel a Covid-19-ből. Spanyolországban 1 928 265 fertőzöttet és 50 837 halálos áldozatot regisztráltak. Németországban 1 783 896 a fertőzöttek száma, 34 791 a halottaké, 1 422 151-en meggyógyultak. Kolumbiában 1 675 820 fertőzöttet és 43 965 halálos áldozatot tartanak nyilván. Argentínában 1 640 718 a fertőzöttek és 43 482 a halottak száma. Mexikóban 1 448 755 az igazolt vírusbetegek és 127 213 a halálos áldozatok száma. Lengyelországban 1 318 562 fertőzöttet regisztráltak, 29 119-en meghaltak és 1 063 093-an felépültek a kórból. Iránban 1 243 434 fertőzöttet, 55 540 halálesetet és 1 013 018 gyógyultat tartanak számon. Ukrajnában 1 107 137 fertőzöttet, 19 630 halálesetet és 755 810 gyógyultat tartanak nyilván. A Dél-afrikai Köztársaságban 1 100 748 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, 29 577-en meghaltak, 903 679-en pedig felgyógyultak. Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 96 160 fertőzéses esetet tartottak nyilván, valamint 4784 halálos áldozatot és 90 159 gyógyultat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?