1 éve

1 éves kislány torkán akadt egy elem, azt hitték mandulagyulladása van

Ijesztő felfedezést tettek az orvosok egy dél-angliai 11 hónapos kislány vizsgálata során.

Ijesztő felfedezést tettek az orvosok egy dél-angliai 11 hónapos kislány vizsgálata során. A szakemberek azt hitték mandulagyulladással vagy vírusos fertőzéssel küzd. Ám az igazság sokkol borzalmasabb volt…

A swindoni édesapa még 2020 januárjában vette észre, hogy valami nincs rendben kislányával. Kihívta a mentősöket, majd többször elvitte a háziorvosához és a helyi kórházba is, de nem tudtak rájönni a problémájára.

A férfi mégis meg volt győződve arról, hogy a kislánynak komolyabb baja lehet, mivel elutasította a szilárd ételeket, és csak pépeket fogyasztott. Sofia négy hónapon keresztül nem evett szilárd ételt.

„Dühös voltam, elsősorban saját magamra. Magamat hibáztattam, de most rájöttem, hogy nem tudtam volna semmit sem tenni” – mondta elkeseredetten az édesapa a BBC oldalának.

Májusban végül egy kórházi kivizsgálás során a röntgen felfedezte a gombelemet Sofia-Grace Hill nyelőcsövében. Két órás műtéten esett át, hogy eltávolítsák szervezetéből az idegen testet. Az egyik sebész szerint csak azért maradt életben a kislány, mert az elem régi volt és töltés nélküli.

Az elem eltávolítása után a kezelőorvosok javaslatára egy ideig csövön keresztül táplálták a kislányt, hogy könnyebben gyógyuljon a seb, és ne záródjon be teljesen a torka.

„A sérülés miatt a nyelőcsövében maradt egy heg, amit be kell zárni, de Sofia hétről hétre jobban van” – tette hozzá az édesapa.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dárdai Palkó: Remélem, apu megdicsér és megiszunk együtt egy italt

origo.hu

Ijesztő részletek a debreceni szexuális támadásról

life.hu

Fésűs Nelly lánya, Csenge egy egyszerű, fekete együttesben mutatta meg tökéletes alakját

magyarnemzet.hu

Dárdai megmutatta, hogy kár volt lemondani róla Németországban

mindmegette.hu

Hűsítő a kánikulában: ezek a sárgadinnye jótékony hatásai

hirtv.hu

Többen levideózták és feltették a Facebookra a balatoni strandon történt tragédiát

mandiner.hu

Holtan találtak Washingtonban egy Putyin-kritikus orosz milliárdost

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti receptötlet az államalapítás jegyében

origo.hu

Ezeket a magyar filmeket ajánlja Rákóczi Feri

ripost.hu

Augusztus 20: a hétvégi időjárással foglalkozó munkacsoport alakult

ripost.hu

"Fullos" - Bombatestet villantott az ismert magyar rádiós menyasszonya

life.hu

Hüvelyfolyás gyulladás nélkül: erről ismerheted fel a bakteriális vaginózist

További cikkek

KÜLFÖLD

Megrázó felvételek érkeztek a horvátországi buszkatasztrófa helyszínéről

KÜLFÖLD

Receptet adott a győzelemre Orbán Viktor Amerikában

KÜLFÖLD

Rendőrök közé hajtott terepjárójával egy dzsihadista édesanyja Ausztriában

KÜLFÖLD

Putyin szerint egyszer már majdnem sikerült békét kötni Ukrajnával

KÜLFÖLD

10 percen belül kétszer erőszakolták meg a 18 éves ukrán menekültlányt

KÜLFÖLD

Ájultra erőszakoltak egy 7 éves kislányt az erdőben

KÜLFÖLD

Elaludt egy 3 éves kisfiú a forró autóban, soha többé nem ébredt fel

KÜLFÖLD

Napi 18 órát aludt, pusztító diagnózist közöltek az egyetemistával