RETRO RÁDIÓ

Láncra verve tartott egy elrabolt keresztény kislányt a pakisztáni férfi

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2021. 01. 19. 17:30

A kiskorú áldozat majdnem öt hónapig raboskodott embertelen körülmények között.

A Pakisztán északi részén található Faiszálábádban a rendőrség kiszabadított egy 12 éves keresztény kislányt, akit hónapokon keresztül, láncra verve, az udvaron tartott fogva egy muszlim férfi – írja a helyi sajtóra hivatkozva a The Telegraph internetes kiadása.

A Telegraph értesülései szerint a kislányt még augusztus végén rabolták el a szülei mellől. Ezt követően a fiatalkorú áldozat 5 hónapot raboskodott a egy 45 éves muszlim férfi udvarán, ahol szarvasmarhák ürülékét kellett átmosnia, hogy tüzelő készülhessen belőle.

A lány fogva tartója emellett házasságra kényszerítette, áttérítette az iszlámra, valamint több alkalommal megerőszakolta.

A lány apjának elmondása szerint az elmúlt 5 hónapban számtalanszor kértek segítségét a rendőrségtől, de ők minden alkalommal lesöpörték az ügyet az asztalról. A hatóságok végül egy keresztény jótékonysági szervezet közbenjárására kezdek csak érdemben foglalkozni az esettel.

Az apa emellett kritizálta a bíróság által elrendelt orvosi vizsgálatot is, mely szerint a lánya 16 vagy 17 éves volt az elrablásának pillanatában, holott a születési anyakönyvi kivonata szerint jelenleg is csak 12 éves. A joghatóság végül az előbbi szakvéleményt tekintette hitelesnek, vélhetően azért, mert így enyhébb büntetésre számíthat a vádlott.

A kiszabadítása után a kislányt egy állami otthonba helyezték, a szülei pedig nem láthatják a bírósági tárgyalás lezártáig.

A gyerekrablások sajnos hatalmas problémát jelentenek Pakisztánban. Emberjogi csoportok becslése szerint az országban körülbelül 1000 keresztény vagy hindu kislányt rabolnak el és kényszerítenek házasságra.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.