RETRO RÁDIÓ

Németország: szír migránsok megöltek és kiraboltak egy mozgássérült, félig vak, homoszexuális férfit

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 12. 05. 08:04

A két elkövető közül az egyik öngyilkosságot követett el a börtönben. Az ügy még élő gyanúsítottja ártatlannak vallja magát, a felelősséget pedig a halott társára próbálja terelni.

A napokban tartották az első bírósági tárgyalását egy menedékstátusszal rendelkező szír bevándorlónak, aki a gyanú szerint másodmagával úgy megkötözött egy mozgásában korlátozott, félig vak, homoszexuális férfit egy betöréses rablás során, hogy az áldozat megfulladt - írja a német Bild internetes kiadása.

A gyanúsított, a 29 éves Karem A. még a nagy migrációs válság csúcsán, azaz 2015 második felében érkezett Németországba. Egyes források szerint a nyugat-balkáni útvonalon keresztül jött Európába, tehát vélhetően Magyarországon is megfordult. A szír bevándorló menedékstátuszt kért és kapott a német bevándorlási hatóságoktól, majd a bajorországi Kaufbeurenben telepedett le. Saját elmondása szerint példaértékű életet élt, és teljesen ártatlannak vallja magán az ellene felhozott vádakban. Nos, az ügyészség ezt másként látja.

A vád szerint Karem A. és a szintén szír származású Hazem K. a Planet Romeo nevű meleg társkereső oldalon, egy álprofilon keresztül ismerkedett meg a későbbi áldozattal, a rokkantnyugdíjas, mozgássérült és félig vak Hauut K.-val. Pár nap csevegés után a könnyelmű német férfi meginvitálta a lakásába a vonal túlsó végén lévő, kedvesnek tűnő fiatalembert. Fogalma sem volt róla, hogy hányan és milyen szándékkal mennek hozzá.

Érkezése után a szír páros lefogta és egy székhez kötözte az áldozatot, aki sokkot kapott, félrenyelte a műfogsorát és megfulladt. Az elkövetőket kicsit sem nem hatotta meg a férfi haláltusája. Feltúrták a lakását, majd 3500 euró készpénzzel távoztak.

A rablógyilkosság után az elkövetők Münchenbe utaztak egy laza bevásárlótúrára. A zsákmányt főleg luxuscikkekre költötték. Például 180 eurós (65 ezer forint) parfümöket szereztek be. A habzsi-dőzsi viszont nem tartott sokáig. A német nyomozók az IP-cím alapján azonosították, majd pár nappal a gyilkosság után őrizetbe vették az elkövetőket. A pénz nagy részét eddigre már elköltötték, csak 600 eurót találtak náluk.

Mindketten előzetes letartóztatásba kerültek. Hazem K. azonban nem várta meg a napokban tartott bírósági tárgyalást: a cellájában felakasztotta magát és meghalt. Tehát az ügy egyetlen gyanúsítottja jelenleg Karem A., aki következetesen tagad mindent, és az elhunyt bűntársára hárítja a felelősséget.

Elmondása szerint Hazem ötlete volta a rablógyilkosság, amiben ő nem vett részt. A társkereső honlapot ugyan minden esetben az ő számítógépéről nyitották meg, de Hazem kényszerítette, hogy csevegjen az áldozattal, mert ő jobban beszélt németül. Arra pedig, hogy miért találták meg a DNS-ét az áldozat lakásán, azt mondta:

„Hazem az én kesztyűmet és a konyharuhámat használta a gyilkossághoz. Én otthon vártam, amikor egy bőrönddel jött vissza. Azt mondta, hogy a férfi halott.”

A gyanúsított még a színészi képességeit is bevetette a tárgyalóteremben, hogy bizonyítsa az ártatlanságát. „Hölgyeim is uraim! Az életben sok dolog hihetetlen, így az sem lehetetlen, ami velem történt” – fogalmazott teátrálisan.

Karem sértegette a nyilvános tárgyaláson megjelent újságírókat, és a személyiségi jogaira hivatkozva megtagadta, hogy fényképek készüljenek róla.

Az üggyel kapcsolatban december közepén várható jogerős ítélet. Ha a menekültstátusszal rendelkező szír bevándorlót bűnösnek találják, akkor életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat. A jogi helyzete miatt nem lehet hazatoloncolni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.