2 éve

Halottnak hitték gyönyörű lányukat, 25 év után derült ki a megrázó igazság

Amikor Belle Barbu csecsemő volt, elvitték és eladták egy amerikai családnak. Szüleinek azt mondták, kislányuk meghalt – csak 25 évvel később derült ki, hogy mi történt valójában.

Nincs ahhoz fogható fájdalom, mint amikor egy szülő elveszíti gyermekét. Egy párnak ezt kellett átélnie, amikor azt mondták nekik, hogy kisbabájuk elhunyt. Most, 25 évvel később tudták meg, hogy lányuknak kutya baja: él és virul, csupán eladták őt egy amerikai családnak.

A most 26 éves utahi Belle Barbu egy éve tudta meg, hogy csecsemőként Romániából vitték el és adták el a családnak, amelyet mindvégig saját családjának hitt.

A lány, ahogy teltek az évek, egyáltalán nem hasonlított új szüleire. Nyolcéves korában elmondták neki a valódi vezetéknevét és azt, hogy Romániában született olyan szülőknél, akik nem akarták őt. Belle kapcsolata az örökbefogadó szüleivel megszakadt, amikor beiratkozott az egyetemre, de soha nem adta fel azt, hogy egyszer megtalálja igazi szüleit.

Aztán 2019-ben találkozott egy Facebook-csoporttal, amely az örökbefogadottaknak segített megtalálni családjukat. Írt egy posztot és két nap múlva már jelentkezett is valaki: előkerült 20 éves testvére, Moise, sőt az is kiderült, hogy van egy 33 éves Simona és egy 29 éves Florian nevű testvére is.

Biológiai szülei ekkor már Rómában éltek, anyja Margari és apja Zambila. Három hét múlva telefonon beszéltek és kiderült, hogy mi történt.

Belle családja szegény volt, amikor 1994-ben megszületett. Az orvosok elmondták a szülőknek, hogy a csecsemő beteg, néhány nappal később pedig azt , hogy meghalt.

„Az orvosok azt mondták nekik, hogy beteg vagyok, bár nem részletezték. Míg kórházban tartottak, a szüleim hazamentek, majd mikor jöttek értem, azt hazudták, meghaltam. A szüleim összetörtek. Mikor távoztak, egy nővér futott utánuk, hogy elmondja az igazat: elvittek és eladtak. A szüleim az utolsó pénzüket benzinre használták fel, és minden árvaházba elmentek, hogy megkíséreljenek engem megtalálni. De a pénz elfogyott, és egy év múlva már nem volt hova fordulniuk. Azt hitték, talán tényleg meghaltam„ – mondta Belle.

A DNS-teszt kimutatta, hogy tényleg igaz a történet. A lány szerint egyből érezte a köteléket anyjával és apjával, és szörnyű volt, amikor újból búcsút kellett venniük egymástól. A koronavírus és a pénz miatt még nem tudta őket ismét meglátogatni, de megteszi, amint lehetősége lesz rá – írja a Daily Star.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vérfagyasztó felfedezést tettek Japánban magyar kutatók

origo.hu

Szörnyű gyilkosság történt a brit királyi családban

borsonline.hu

„Nagy a baj, gyerekek” – Rácz Jenő kétségbeesetten kért segítséget

magyarnemzet.hu

Robert Ficoék lecsúszhattak az első helyről, a Szövetség nem jutott be a parlamentbe

ripost.hu

Katalin hercegné elsírta magát: túl nagy a hasonlóság Diana és Sarolta között

hirtv.hu

A Ferencváros kiütéses győzelmet aratott az örökrangadón

origo.hu

Lehúzta a cipzárját, majd a melleit fotózgatta az egyik legszexibb magyar DJ - kép

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. október 1.: az Oroszlán elégedett, a Bika kikapcsolódik

ripost.hu

"A Tescóban dolgozunk: íme 7 dolog, amit szívesen elmondanánk a vásárlóknak, de nem tehetjük"

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Durva fordulatot hoz az ősz, 3 csillagjegy végre felismeri az igazságot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Drámai bejelentés: A svéd kormány beveti a hadsereget a bandaháborúk letörésére

KÜLFÖLD

Berlin hatéveseket oktat az utcai prostitúcióra

KÜLFÖLD

Ursula von der Leyen minden botrányt megúszik:

KÜLFÖLD

Besokallt Ausztria: a többség már elutasítja a migrációt

KÜLFÖLD

"Szakítottam a szellem férjemmel, most egyfolytában üldöz"

KÜLFÖLD

Összeestek az orvosok a nő vérétől: ki kellett üríteni a sürgősségi osztályt is

KÜLFÖLD

Kétszer is hazaküldték a vajúdó édesanyát a szülészetről, belehalt a kisfia

KÜLFÖLD

Megszakad a szív: 64 évig voltak házasok, egymás kezét fogva haltak meg