RETRO RÁDIÓ

Együtt léptek be az életünkbe, együtt is távoztak – megtörtek a szülők, akiknek ikrei egyszerre fulladtak meg

Együtt léptek be az életünkbe, együtt is távoztak – megtörtek a szülők, akiknek ikrei egyszerre fulladtak meg
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 12. 04. 18:15

Két iker kisgyermekek vesztette életét, miután egyikük beleesett a medencébe, a másik pedig ki akarta menteni.

A kétéves gyerekek, Sebastian és Ethan holttestét a családi medencében találták meg Dél-Afrikában. A mentők már hiába próbálták újraéleszteni őket. A rendőrök most vizsgálják szívszorító haláluk körülményeit.

Fotónk illusztráció!
Fotó: Pixabay

A fiúk nagyapja, Ivan Ikes szerint a kisfiúk tragikus halálát az okozta, hogy dadusuk tudta nélkül kóboroltak kint az udvaron, majd valahogy kinyitották a medencéhez vezető kiskaput.

Egy kamerafelvétel szerint az egyik gyerek beesett a medencébe, testvére pedig előbb intett neki, hogy jöjjön ki, majd beugrott érte, hogy kimentse. Addig kapaszkodtak a medencetisztítóba, amíg meg nem fulladtak – írja a Daily Star.

„Együtt léptek be az életünkbe, együtt is távoztak” – fogalmazott megtörten a gyerekek nagyapja, aki a megtört családdal és szülőkkel együtt gyászol.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.