Létrehozva: 2020.12.18.

A német hatóságok egy arab bevándorlócsaládot gyanúsítanak a történelem egyik legnagyobb ékszerrablásával

Több mint egy évvel a nagyszabású drezdai műkincsrablás után elfogták a szász királyi palota feltételezett kifosztóit.

Egy nagyszabású akció keretein belül a német hatóságok hétfő este őrizetbe vették Berlin egyik külső kerületében Mohamed Remmo közel-keleti bevándorlót. A gyanú szerint az arab férfi lehetett az egyik tagja annak a bűnszervezetnek, amelyik ellopta a Residenzschloss-gyűjtemény legértékesebb ékszereit a szász választófejedelmek és királyok drezdai palotájából 2019. november 25-én – írja az ABC news amerikai hírportál.

A II. világháború utáni Németország legnagyobb rablásaként számon tartott bűncselekmény során több felbecsülhetetlen ékszert loptak el a szigorúan őrzött drezdai uralkodói palotából. A Szász Állami Műgyűjtemények (SKD) tájékoztatása szerint az értékes gyűjteményből 11 gyémántokkal és briliánsokkal díszített kabátgombot, és három értékes 18. századi ékszeregyüttest vitték el

A német rendőrség közel egy év nyomozás után foganatosított először letartóztatásokat az esettel kapcsolatban. Körülbelül egy hónappal ezelőtt három 23 és 26 éves gyanúsítottat vettek őrizetbe szerte Németországban. Az akcióba csaknem 1600 egyenruhást vontak be. A hatóságok ekkor nem adtak tájékoztatást a letartóztatott személyek származásáról és személyazonosságáról.

Most hétfőn azonban őrizetbe vették a migrációs hátterű, libanoni-szír felmenőkkel rendelkező Mohamed Remmot is, akiről kiderült, hogy az ügy első számú gyanúsítottja. A nyomozók szerint ő és testvére, Abdul Majed Remmo hajtotta végre a rablást, amit előre megterveztek, a nyomokat pedig gondosan eltüntették. Például a rablás utáni meneküléshez használt kocsit átfestették és áron alul eladták egy ismeretlen vevőnek.

A libanoni-szír felmenőkkel rendelkező Mohamed Remmo és testvére, Abdul Majed Remmo. (Forrás: Interpol)

Német sajtóértesülések szerint a rendőrség úgy gondolja, hogy Abdulnál lehetnek az ékszerek – vagy legalábbis ami marad belőlük. A férfi ugyanis valószínűleg már rég visszautazott a Közel-Keletre, és értékesítette a zsákmányt.

A Remmo-család tagjai egyébként a berlini alvilági élet meghatározó szereplői. Főleg rablásokkal tettek szert vagyonra és hírnévre. Az év elején például a népes rokonság több tagját is elítélték a berlini Bode Múzamban történt 2017-es rablás miatt, mely során egy 100 kilós aranyérmét loptak el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil