5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

„Rettenetesen aggódtunk„ – könnyek helyett vér folyik a kislány szeméből

„Rettenetesen aggódtunk„ – könnyek helyett vér folyik a kislány szeméből
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 01. 22:20

Mindenki azt kérdezte az anyukától, amikor látták véres arcú lányát, hogy mi történt vele.

A 22 hónapos brit kislány, Millie Brown duzzadt szemöldökkel jött világra. Az orvosok a szeme mögött egy jóindulatú cisztát találtak, akkor még azt hitték, ez nem fogja a látását befolyásolni, de eltávolítását kétéves korban majd érdemes fontolóra venniük.

Később többször is meg kellett műteni Millie-t, ugyanis a ciszta miatt vér kezdett folyni a szeméből, ami elhomályosította a látását is.

„Millie rendellenességét akkor tudtunk meg, amikor megszületett. A férjem észrevette a duzzadt szemöldökét, és azonnal elmondta a szülésznőknek„ – mondta a Daily Mailnek Nina, a kislány édesanyja. „Két különböző gyermekorvos is azt mondta, hogy csak attól duzzadt meg, ahogy elhelyezkedett a méhemben, és hogy ez néhány hét múlva lemegy. Aztán nem így történt, és elvégeztek egy MRI-vizsgálatot, ami megerősítette, hogy nyirokrendszeri rendellenességről van szó. Elkezdődtek a kezelések, majd májusban Millie szeme vérezni kezdett – olyan volt, mintha vért sírt volna. Rettenetesen aggódtunk, mivel ez annyira természetellenes volt, és fogalmunk sem volt, hogy ez normális-e az ő állapota szempontjából” – tette hozzá Nina.

A nehezen kezelhető betegség ellenére mára az orvosok már annyira elégedettek az elért eredményekkel, hogy úgy vélik, belátható időn belül a kislánynak nincs szüksége további kezelésre.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.