Létrehozva: 2020.11.02.

Miért novemberben és kedden választ Amerika? – Minden, amit tudni kell a voksolásról

Ismét az egész világ az Egyesült Államokra figyel, hiszen végre kiderül, hogy milyen irányba halad tovább az amerikai, és vele együtt a világpolitika a következő négy évben. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Donald Trump esélyei javultak, szoros küzdelem várható.

Vége a várakozásoknak, a kampányoknak és a felméréseknek. Kedden (itthoni idő szerint szerda hajnalban) végre kiderül, hogy ki az, aki négy éven keresztül irányíthatja az Egyesült Államokat, és vele együtt a világpolitika alakulását. Marad-e a republikánus színekben induló Donald Trump, vagy a demokrata párti Joe Biden lesz a befutó? A választás előtti utolsó napokban elvégzett felmérések azt mutatták, hogy Joe Biden vezet, de a korábbiakhoz képest csökkent az előnye.

Trump vagy Biden? Ezt találgatja az egész világ.
Fotó: Shutterstock, afp

A Demokrata Pártban ez pedig komoly riadalmat váltott ki, már csak azért is, mert sokak emlékezetében élénken él a 2016-os választás, ahol minden előrejelzés Hillary Clinton győzelmét jósolta… A végeredményt mindenki ismeri.

Miért mindig kedden rendezik az amerikai választásokat?

1848-ban Zachary Taylor volt az első, akit egy keddi, novemberi szavazást követően választottak meg. De miért pont november és miért pont kedd? Akkoriban az Egyesült Államok agrártársadalomként működött. A természeti adottságok okán számos feladat meghatározott időszakhoz volt köthető, így a talajművelés, a vetés, illetve a betakarítás miatt olyan időpontot kellett találni a választáshoz, ami megfelelő a legtöbb ember számára. Így jött számításba a november, ugyanis a hónap elejéig az aratás már befejeződött, azonban az időjárás még nem volt túlzottan zord. A pontos nap kiválasztásában az játszott szerepet, hogy ne vasárnap vagy szerdán legyenek a választások, ugyanis az Egyesült Államok lakosságának elsöprő többsége keresztény volt, így a vasárnapot a pihenésnek és istentiszteletnek szentelte, a szerda pedig hagyományosan piacnapként szolgált. Végül az a döntés született, hogy a választásokra minden esetben a hónap első hétfőjét követő keddi napon kerül sor. Ez minden szempontból megfelelőnek bizonyult, még úgy is, hogy az akkori viszonyokban sokan egy napot is utaztak annak érdekében, hogy letehessék voksukat.

Az pedig mindenképpen a hivatalban lévő elnök malmára hajthatja a vizet, hogy a jelek szerint ő az, aki jobban tudja mozgósítani a szavazókat.

Az elmúlt négy év megmutatta, hogy mire számíthatnak az emberek és az egész világ, ha további négy évre is Donald Trump marad az elnök. A kampánybeszédek és ígéretek pedig azt is világosság tették, hogy milyen világot képzel el Joe Biden. A demokrata politikus győzelme esetén illegális bevándorlók milliói kapnának amerikai állampolgárságot, és Amerika visszatérne ahhoz a szerephez, miszerint neki kellene lennie a világ csendőrének. Közép-Európa és az USA között ismét elhidegülhetnek a kapcsolatok. Több politikai szakértő szerint pedig egy modernkori szocializmus köszönthetne az Egyesült Államokra Joe Biden vezetése alatt.

Mik azok a billegő államok?

Az Egyesült Államokban kétpártrendszer alakult ki (republikánusok és demokraták), az USA államainak többségében pedig biztosra vehető, hogy melyik párt lesz a befutó. Vannak azonban olyan államok, ahol választásról választásra más eredmény születik, ezeket hívjuk billegő államoknak. Lényegében sokszor ezen államok döntenek arról, hogy melyik jelölt lesz az amerikai elnök. A hírek szerint Donald Trump a mostani 12 billegő államból tízben jelentősen javított a támogatottságán, de még mindig Biden vezet kilencben.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek