Létrehozva: 2020.11.03.

Koronavírus: köhögés alapján azonosítja az applikáció a fertőzötteket

Köhögésük hangzása alapján a mesterséges intelligencia képes azonosítani a betegeket.

Amerikai kutatók által fejlesztett mesterséges intelligencia algoritmusa képes pontosan azonosítani a koronavírus okozta Covid 19 betegségben szenvedőket köhögésük hangzása alapján.

Teszteléseken 98,5 százalékos sikerrel mutatta ki a betegséget olyan emberek körében, akiknek koronavírus-tesztje pozitív lett és száz százalékos eredményt ért el azok körében, akiknek a köhögésen kívül semmilyen más tünetük nem volt.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A kutatók applikációvá akarják fejleszteni az algoritmust, ezért engedélyeztetni fogják az illetékes hatóságnál – adta hírül a BBC hírportálja.

A szakemberek szerint az emberi fül képtelen meghallani a különbséget a tünetmentes koronavírus-fertőzöttek köhögésének hangzásában. A Massachusettsi Műszak Egyetem (MIT) kutatói az IEEE Journal of Engineering in Medicine and Biology című tudományos folyóiratban mutatták be fejlesztésüket.

Az MIT kutatói mintegy 70 ezer hangmintát gyűjtöttek köhögésekről. Közülük 2500 származott azonosított koronavírus-fertőzöttől.Változik a hangadás, ha valaki koronavírusos, még akkor is, ha tünetmentes – magyarázta Brian Subirana, az MIT kutatója.

Fotó: Pixabay.com

Az algoritmust a gyakorlatban alkalmazni lehet diákok, dolgozók naponta történő szűréséhez vagy közösségek gyors szűréséhez, ha csoportos fertőzés lép el – olvasható tanulmányukban.

Számos más intézmény, köztük a Cambridge-i Egyetem, a Carnegie Mellon Egyetem és a Novoic brit startup is dolgozik hasonló projekten. A Cambridge-i Egyetem kutatói júliusban hasonló hangteszteléskor 80 százalékos sikert értek el a koronavírus-fertőzés azonosításában a köhögés és a légzés hangzásának vizsgálatakor.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét