RETRO RÁDIÓ

Joe Biden értelmetlenül halandzsázott az egyik legutóbbi kampányrendezvényén

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 11. 01. 19:58

A Demokrata Párt 77 éves elnökjelöltje a „truaninonashufodopressure” kifejezést használta, aminek egyetlen ismert nyelven sincs értelme.

Az Amerikai Egyesül Államok elnökválasztási lázban ég. A voksolás hivatalos időpontja november 3-án lesz, de az elmúlt hetekben eddig több, mint 80 millió előzetesen leadott szavaztat érkezett a választási irodákba. Akik személyesen szeretnék leadni a voksukat, illetve a bizonytalan szavazók egyelőre kivárnak, a számuk körülbelül 90-100 millió fő. A kampány finisében ő kegyeikért tesznek meg minden az elnökjelöltek.

Ezekben a napokban Donald Trump és Joe Biden főként az úgynevezett csatatér államokban tart kampányesemények, ahol a voksolás kimenetele koránt sincs kőbe vésve. Biden például a 20 elektori szavazattal rendelkező Pennsylvaniában szólalt fel a támogatói előtt október 24-én. A 77 éves politikus töklámpásokokkal és szalmabálákkal a háttérben tartott egy 30 perc hosszú beszédet, melyben főleg a koronavírus-járványról, a pandémia okozta gazdasági visszaesésről, a munkahely teremtési terveiről, valamint a külpolitikai vízióiról mesélt az egybegyűlteknek.

A demokrata elnökjelölt felszólalása szokatlanul lendületesre és határozottra sikerült. Sajnos ennek ellenére is sikerült egy olyan hibát elkövetnie, ami újabb ékes bizonyítéka annak, hogy az időskori szellemi leépülés előrehaladott formában jelentkezik nála. Egészen konkrétan a „truaninonashufodopressure” szót használta Biden, aminek nem hogy angolul, de egyetlen létező nyelven sincs értelme.

”Hatékony stratégiát fogok vezetni a truaninonashufodopressure mozgósítása érdekében„ – fogalmazott Biden a pennsylvaniai Luzerne megyei közönségnek.

Azt, onnan tudhatjuk, mire gondolt valójában Biden, hogy a beszéd szövegkönyvét később publikálta a balliberális CNN. A leirat szerint a demokraták nagy reménysége a ”true international pressure„ (valódi nemzetközi nyomás) helyett használta az értelmetlen halandzsát.

Az elmúlt egy évben egyébként Biden már számtalan alkalommal bizonyította, hogy nincs a szellemi képességeinek teljes birtokában. Se szeri se száma azoknak az eseteknek, amikor a 77 éves politikusnak kihagyott a memóriája és nem tudta értelmes szöveggé formálni a gondolatait.

Az egyik legutóbbi híressé vált incidense az volt, amikor egy internetes videokonferencia alkalmával elfelejtette Donald J. Trump amerikai elnök nevét, és két alkalommal is csak úgy hivatkozott rá, mint „George”.

„Hosszú, hosszú ideje ez a legfontosabb következményekkel járó választás. Nem azért mert én is indulok, hanem azért, aki ellen indulok. Véleményem szerint az ország jövője ott van a szavazólapon. Még négy év Goerge, ah, George ... és egy teljesen más világba kerülünk, ha Trumpot újra választják” – fogalmazott Joe Biden, akinek csak akkor jutott eszébe az amerikai elnök neve, miután a mellette ülő felesége halkan megmondta neki.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.