RETRO RÁDIÓ

Bécsi merénylet: már 21 gyanúsított van

Bécsi merénylet: már 21 gyanúsított van
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 11. 13. 17:50

Eddig hatvan embert hallgattak ki tanúként.

Huszonegyre nőtt a bécsi merénylethez köthető gyanúsítottak száma – mondta el Nina Bussek osztrák ügyészségi szóvivő pénteken.

A 16 és 28 év közötti férfi gyanúsítottak nem vettek részt közvetlenül a lövöldözésben – szögezte le Michael Lohnegger rendőrségi nyomozó egy bécsi sajtótájékoztatón. Hozzátette: bizonyos, hogy Kujtim Fejzulai egyedül követte el a támadást. Eddig hatvan embert hallgattak ki tanúként, húsz helyszínen tartottak házkutatást, és egyelőre semmi sem utal arra, hogy rajta kívül más is részt vett volna a merényletben – hangsúlyozta Lohnegger.

Koszorút hoz három ember a Bécs belvárosában elkövetett merénylet helyszínére 2020. november 4-én, ahol két nappal korábban egy albán származású iszlamista férfi egy bécsi zsinagógánál lövöldözött és négy embert megölt, huszonkettőt pedig megsebesített
(Fotó: MTI / EPA / Christian Bruna)

Ugyanakkor a hatóságok azt feltételezik, hogy a többiek valamilyen formában hozzájárultak a bűncselekmény előkészítéséhez, vagy tudtak arról – mutatott rá Bussek. Emellett terrorcsoportban és bűnszövetkezetben való részvétellel is gyanúsítják őket. A szóban forgó férfiak közül tízet vettek őrizetbe.

Lohnegger elmondta: a rendőrség továbbra is vizsgálja, hogy jutottak be a merénylő által használt fegyverek – köztük egy automata gépkarabély – Ausztriába, és hogyan jutott el a támadó otthonából Bécs belvárosába. Az bizonyos, hogy nem használt tömegközlekedési eszközöket. Az osztrák nyomozókon nagy a nyomás amiatt, hogy kiderült: a merénylet elkövetője német és svájci iszlamistákkal találkozott júliusban Bécsben.

Az észak-macedóniai albán családból származó osztrák Kujtim Fejzulai november 2-án négy embert megölt és huszonhármat megsebesített Bécs belvárosában. A férfit a rendőrök lelőtték, a helyszínen életét vesztette. A támadást az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára. A támadó büntetett előéletű volt, azért került börtönbe, mert Szíriába akart utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz.

24 órás rendőri védelmet kapott Karl Nehammer osztrák belügyminiszter és családja, miután a tárcavezető politikus több halálos fenyegetést is kapott iszlám radikálisoktól a közösségi médián keresztül - írja Kronen Zeitung internetes kiadása.

Az Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa azután kapta a fenyegetőző üzeneteket, hogy az osztrák hatóságok rajtaütést hajtottak végre Ausztria-szerte múlt héten a Muszlim Testvériség iszlamista csoport és a Hamász palesztin mozgalom támogatóinak körében. A négy tartományban végrehajtott műveletben 60 helyszínt kutattak át és 70 gyanúsítottat ellenőriztek. A hatóságok közlése szerint a rajtaütések nem álltak összefüggésben a november másodikai bécsi iszlamista terrortámadással, mely során 4 ártatlan ember életét oltotta ki az albán és észak-macedón gyökerekkel rendelkező Kujtim Fejzulai, akit a rendőrök lőttek agyon.

Karl Nehammer egy újságírói kérdésre azt mondta, hogy fenyegetések nem jelentettek számára újdonságot, mivel a múltban számtalan alkalommal kapott már hasonló üzeneteket, de a családtagjai kiirtásával fenyegetőző levelek még őt is sokkolták. A politikust és családját az osztrák szövetségi belügyminisztérium rendőri taktikai egysége, az EKO Cobra kommandósai védik.

Az osztrák kormány egyébként szerdán bejelentette, hogy egy nagyszabású terrorellenes törvénycsomagot fog beterjeszteni a parlament elé, melytől a jövőbeni terrortámadások megakadályozását várják. Többek között bevezetnék a preventív jellegű fogva tartást a terrorizmussal megvádolt személyek esetében, akik nem adják fel szélsőséges nézeteiket. A törvénycsomag emeltet lehetőséget biztosítana a jövőben a belügyi tárcának arra, hogy megvonja a terrorista bűncselekmények miatt elítéltek személyek osztrák állampolgárságát.

Sebastian Kurz egy sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az intézkedéscsomag nem az országban élő mintegy 700 ezer muszlim ellen irányul, hanem csak a szélsőségesek ellen. Werner Kogler alkancellár pedig rámutatott, hogy a tervezett új törvények a „terror minden formájára” vonatkoznak, ide értve a neonácikat is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.