Létrehozva: 2020.10.01.

Franciaország: muszlim fiatalok könnygázzal fújtak tele egy hentesüzletet, mert ott sertéshús is kapható

A hat elkövetőből mindösszesen egyet vett őrizetbe a rendőrség. Róla kiderült, hogy 12 éves, tehát nem büntethető.

Egy 10-12 éves muszlim fiatalokból álló banda könnygázzal fújt tele egy hentesüzletet Lyon belvárosában, mert nehezményezték, hogy ott sertéshús is kapható – írja a Le Progrès regionális francia napilap internetes kiadása.

A délkelet-franciaországi Lyon 8. kerületében található Boucherie Rechagneux nevű hentesüzlet elleni támadásra szeptember 19-én, több hullámban került sor. Először délután négy óra magasságában egy 6 főből álló tinibanda jelent meg az üzlet előtt. A kirakatot megdobálták, dörömböltek az ajtón és sértő megjegyzéseket tettek a bent dolgozókra. Egy hentes elmondása szerint a támadóknak az volt a baja, hogy sertéshúst is árulnak. A perpatvar körülbelül 15 perc hosszan tartott, amikor egy hentes kijött és elzavarta a fiatalokat. Pár órával később azonban három bandatag visszament, és könnygázzal fújta tele az üzlethelyiséget. A szúrós szagú maró gáztól többen is rosszul lettek.

A helyszínre kiérkező rendőrök láttán a fiatalok azonnal szétfutottak. A nyomozók felvették a szemtanúk vallomásait, helyszíneltek pár percig bizonyítékokat keresve, majd távoztak. Erről a muszlim fiatalok is értesülhettek, ugyanis hárman közülük szinte azonnal visszatértek a helyszínre, ahogy a rend éber őrei elhajtottak onnan. Az egyik muszlim srác ekkor elővett egy műanyag játékfegyvert és lelövéssel fenyegette a henteseket. Két társa pedig obszcén kézmozdulatokkal adta az alkalmazottak tudtára, hogy komolyak a szándékaik.

Az utolsó incidens után a rendőrség is aktivizálta magát. Még aznap este őrizetbe vették a játékfegyverrel fenyegetőző gyereket, akiről kiderült: mindösszesen 12 éves. A fiatal muszlim fiú azt mondta, hogy azért támadt a társaival a hentesboltra, mert ott sertéshús-készítmények is kaphatóak. Az elkövetőt végül szabadon engedték, mivel a kora miatt nem büntethető.

Franciaországban egyébként jelentősen megnőtt a kiskorúak, különösen a kísérő nélküli kiskorú migránsok által elkövetett bűncselekmények száma. Alig néhány hete például a montpellier-i rendőrség letartóztatott egy 13 éves bosnyák származású, papírok nélküli kislányt zsebtolvajlás miatt a város központi vasútállomásán. Letartóztatását követően kiderült az elkövetőről, hogy 8,5 hónapos terhes volt.

Több francia nagyvárosban is vége van a vidéki nyugalomnak, különösen a karantén megszüntetése után ugrott meg látványosan a bűnözés és az erőszak sok helyen. Egyre gyakrabban fordul elő az is, hogy fiatal, kiskorú bűnözők az elkövetők.

Franciaország több városában is a mindennapok része lett a bűnözés, talán Bordeaux-ban a legrosszabb a helyzet, ahol a Nouvel Observateur adatai szerint a tavalyi évben 100 százalékkal megugrott a fiatalkorúak által elkövetett bűnözés, de a 2020-as év is gyászosan alakul.

Szintén egyre nagyobb problémát jelentenek azok a kiskorú migránsok, akik embercsempészek befolyása alatt állnak, akik, kihasználva kiszolgáltatott helyzetüket sokszor belekényszerítik őket a bűnözésbe. Megdöbbentő adat, de a bordeaux-i prefektúra adatai szerint az első negyedévben a kísérő nélküli kiskorúak követték el az erőszakos cselekmények 44 százalékát, tehát, csaknem a felét.

Az Unité SGP Police rendőri szakszervezet regionális titkára, Philippe Rolland elmondása alapján ezekkel a fiatal bűnözőkkel az a legnagyobb baj, hogy mindig ugyanazok a kiskorúak kerülnek rendőrkézre és hiába veszik őket őrizetbe, csak annyit tehetnek, hogy figyelmeztetik őket és elengedik, másnap pedig kezdődik az egész elölről. Sok köztük a 12-13 éves gyermek, de olyanok is akadnak, akik kiskorúnak mondják magukat, holott már 25 évesek is elmúltak.

Más francia városokban is nagy gondok vannak, Toulouse-ban szintén nagyon sok késelés történt az utóbbi időben, május végén például a nyílt utcán szúrta torkon áldozatát egy iszlamista férfi, akit már jó ideje keresett a hatóság, június végén pedig egy párra támadt rá a belvárosban két személy. A 17 és 20 éves fiatal kést rántott, megszurkálták áldozataikat, majd elmenekültek, de a rendőrök hamar elfogták őket. Egyikük már szerepelt a rendőrségi nyilvántartásban, a történtekről a Lyonmag helyi lap számolt be.

A második legnagyobb francia rendőrszakszervezet, az Unité SGP Police megyei titkára, Jean-Luc Bragato úgy véli, hogy az elmúlt tíz évben egyre erőszakosabbak a fiatalok, akik gyakran összekeverik a virtuális világot a valósággal és fel sem fogják, hogy a szúrás a való életben komoly sérüléseket okoz. Rendkívül népszerű fegyver lett az utóbbi időben a kés, mert olcsó, könnyű hozzájutni és egyszerű a használata – írja a Nice Matin regionális lap.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt