RETRO RÁDIÓ

„Nem tudjuk mi vár rá” – már kétszer megküzdött a leukémiával a 4 éves kisfiú

„Nem tudjuk mi vár rá” – már kétszer megküzdött a leukémiával a 4 éves kisfiú
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 17. 18:45

Szülei bizonytalanok a jövőjével kapcsolatban. A kisfiú mégis kitartóan küzdött a betegség ellen.

Josh Stockhill hihetetlen küzdelmet tudhat a háta mögött. Noha a gyermek még csak 4 éves, de már kétszer is legyőzte a leukémiát.

Szülei – saját bevallásuk szerint – mindig is attól tartottak, hogy sohasem láthatják majd iskolai egyenruhában, Josh most mégis valóra váltotta az álmukat.

Nyolc hónapos korában diagnosztizálták először a limfoblasztos leukémiát Johsnál. Kemoterápiával kezdték kezelni, de egy hónap elteltével vérmérgezést kapott és az intenzív osztályra került.

„Azt mondták 50-50 százalék esély van rá, hogy túlélje az éjszakát” - árulta el az édesanyja, Kirsty Knight (36) a The Sunnak.

Kilenc hónapos terápia után úgy látszott, minden megoldódik. Két éves volt a kisfiú, amikor szülei letaglózó hírt kaptak: gyermekük visszaesett. Túléléséhez pedig csontvelő-átültetésre volt szükség. Szerencsére hamar találtak a számára egy megfelelő donort, így sikerült ismét felépülnie.

Az operáció óta két év telt el, Josh pedig végre egészségesen és boldogan elkezdhette az iskolát .

„Nem tudjuk mi vár rá a jövőben. De most kiegyensúlyozott és vidám. Nagyon izgatott volt, hogy elkezdheti az iskolát” – nyilatkozta Kristy.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.