RETRO RÁDIÓ

Durva: azt hazudta, hogy rákos, csak hogy ne hagyja el a szerelme

Durva: azt hazudta, hogy rákos, csak hogy ne hagyja el a szerelme
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 14. 19:20

Kevin Bevis annyira kétségbeesett, hogy a barátnője elhagyja, hogy kitalálta, rákos beteg, így a nő vele maradt.

A 38 éves férfi uralkodott párján, Karen Gregoryn, ráadásul többször bántalmazta. Karen úgy döntött, hogy elhagyja, mire Kevin Bevis azt hazudta, hogy gyomorrákja van. A nő megsajnálta a férfit, ezért mégis vele maradt.

Karen még kemoterápiás kezelésekre is elvitte a férfit, de Kevin mindig azt mondta, látogató nem mehet be vele. A férfi emellett arra is ügyelt, hogy állítólagos gyógyszereit látványosan beszedje: de csak vitaminokat vett be. Sztoriját erősítette vele, hogy bottal járt, és egyszer szándékosan elájult a szomszédok előtt – írja a Mirror. Az 50 éves nő gyanútlanul kiszolgálta párját: megfürdette, etette, sőt még pelenkázta is. A férfi sehová sem engedte el őt, uralkodott rajta, jobban, mint korábban.

Karenben akkor ébredt gyanú, amikor a fészerben megtalálta a vitaminos dobozokat, és látta, hogy a bogyók teljesen olyanok, mint a rákra szedett pirulák. Ezután a betelefonált a kórházba, ahol kiderült, nincs Kevin Bevis nevű páciensük.

Amikor kérdőre vonta a férfit, az üvöltözni kezdett vele, és agresszívvá vált. Végül az asszony feljelentést tett, és a nyomozás során hamar kiderült, hogy valóban kutya baja Kevinnek. Majd 18 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték betegség színleléséért és családon belüli erőszak miatt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.