tóth gabi
Már azt hitték rég távozott a darab a gyerek orrából.
Sameer Anwar szülei úgy gondolták, hogy már rég kiesett az a lego darab gyerekük orrából, amit egyszer felszippantott. Egészen napjainkig, amikor a kisfiú hatalmas levegőt vett egy tál sütemény fölött.
Ezután a hétéves Sameer orrából két év után kipottyant a hiányzó darab. Az Új-zélandon élő csalad 2018-ban halálra rémült, amikor kisgyermekük azt mondta, hogy elvesztett egy lego darabot miután azt az orrába tette.
A szülök azonnal felkeresték a háziorvosukat, de nem tudta sem eltávolítani, sem pedig megtalálni a darabot a gyerek orrában. Mivel a kis Sameer nem mutatott sem fájdalmat vagy szoronást, ezért hamar el is feledkezdtek a történtekről.
„Azóta pedig soha nem panaszkodott, semmi problémája nem volt” – mondta az édesapja, Mudassir, aki szerint gyermeke játékos és csintalan természetű. Egyébént azt sejtették, hogy a lego egy figura karja lehetett.
„Tegnap este egy hihetetlen dolog történt” – kezdte Mudassir.
„Egy tányér rózsaszín muffin arra késztette, hogy hajoljon előre és vegyen egy hatalmas levegőt. Az orra azonnal fájni kezdett. Azt gondoltuk felszippantott egy morzsát, így az anyja segített kifújni az orrát. Csakhogy a rózsaszín tortamorzsa helyett egy apró fekete legó kar került elő” – mesélte a megdöbbentő esetett a családfő.
„Soha nem számítottunk erre. A lego darab kissé durván néz ki, de meglett. Hihetetlen” – mondta Anwar.
A The guardian oldalának azt is elárulták a szülők, hogy nem ez volt az első esett, hogy kisfiúk az orrába helyezett valamit. Korábban egy gyöngyöt szippantott fel, de azt az édesapja képes volt kiszedni neki.