RETRO RÁDIÓ

Vérben úszott az egész ház: halott 4 éves kislánya mellett feküdt az édesanya

Vérben úszott az egész ház: halott 4 éves kislánya mellett feküdt az édesanya
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 07. 02. 04:30

Mint egy horrorfilm: a szomszéd talált rá a vérben fekvő anyára.

Borzalmas jelenetek játszódtak egy dél-londoni lakásban. A szomszédok sikoltozást és sírást hallottak a lakásból, ahol egy négytagú Srí Lanka-i család élt. Az egyik asszony vette a bátorságot és átment, miután elcsendesedtek, tudni akarta, minden rendben van-e.

Arra azonban nem számított, ami a lakásban várta. Sokkot kapott a látványtól, mint mondta, olyan volt minden, mint egy horrorfilmben.

A 4 éves kislány életét nem tudták megmenteni

A lakást vér borította, a 35 éves anya és 4 éves kislánya pedig egy vértócsában feküdt. A kislány már nem élt, anyja is éppen csak.

„Berohantam a lakásba. Mindent vér borított. Az asszony ott feküdt a földön, mellette az ágyon pedig a kislány. Őt bebugyolálták egy plédbe. Barbár volt, bárki is tette” – mesélte a Mirrornak a szomszédasszony.

„Megszakad a szívem, mert a kislány nagyon édes gyerek volt. Nagyon okos volt és folyton mosolygott. Szeretett a környékbeli gyerekekkel játszani. Az asszony pedig igazán jó anya volt”.

A rendőrség még nem nyilatkozott az ügyben, annyit közöltek, hogy nyomozást folytatnak. Így egyelőre nem tudni, hogy a gyerekkel az anya végzett-e vagy valaki más késelte meg a gyereket és az asszonyt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.