Létrehozva: 2020.06.17.

Karjaiba vette a kisbabáját, majd öngyilkos lett a fiatal kismama

Alig várta, hogy anya legyen, a szülés után három hónappal mégis öngyilkos lett a fiatal nő.

Alig három hónappal azután, hogy kézbe vette várva-várt kislányát, Raul Martinez boldogságát pusztító gyász váltotta fel. Az amerikai férfit anyósa telefonon értesítette arról, hogy felesége, Kelly öngyilkos lett. A nő szülés utáni depresszióban szenvedett.

„Egy héttel korábban volt egy beszélgetésünk, amikor éppen kitisztult a feje. Azt mondta, gyűlöli, hogy nem ura a gondolatainak. Azt mondta, újra önmaga akar lenni, mert úgy érzi, elveszett” – nyilatkozta Raul az ABC News-nak.

Képünk illusztráció – Fotó: Pixabay

Kellyt a depressziója a gyógyszeres kezelés ellenére teljesen felemésztette. „Nem ismerek még egy olyan nőt, aki ennyire szeretett volna gyermeket. Mikor megtudta, hogy várandós, minden idejét a készülődésre fordította. Tornázni járt, ruhákat vásárolgatott, a lányunk szobáját csinosította.”

Raul, aki felesége halála után csatlakozott a kismamák mentális egészségével foglalkozó szervezethez, azért vállalta, hogy beszél a családi tragédiáról, mert szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a szülés utáni depresszió nagyon is komoly dolog. “A szülés után Kelly nagyon megváltozott: alig tudott aludni, mindig aggódott valamin. Leginkább azon, hogy nem lesz jó anya.”

A pár felkeresett több pszichológust, ahol antidepresszánsokat írtak fel a szülés utáni depresszióra, de az asszony állapota nem javult. Raul azt gondolta, ha egy időre elválasztja őt kisbabájától, a depressziója javulhat majd. De nem így lett. Nem sokkal azután, hogy Kelly visszaköltözött a szüleihez, öngyilkos lett.

Dr. Shari Lusskin nőgyógyász professzor és pszichológus azt mondja, a szülés utáni depresszió tünetei nagyon hasonlóak a gyermekágyi szomorúságéhoz, vagy ismertebb nevén baby blues-éhoz, egy különbséggel: a depresszió tünetei nem múlnak el maguktól, sőt az idő elteltével még súlyosbodhatnak is.

A szakember azt mondja, míg a baby bluest az anyák 90 százaléka tapasztalja, a szülés utáni depresszió elsősorban azokat a nőket veszélyezteti, akik korábban már szenvedtek mentális zavaroktól, vagy családon belüli erőszak áldozatai.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek