Létrehozva: 2020.06.30.

A rákkal és a koronavírussal is megküzdött az édesanya, hogy világra hozhassa a babáját – fotó

Elképesztő küzdelmen van túl az angol kismama.

Rettegtek a szülők, hogy születendő gyermekük nem lesz egészséges, miután mindketten megfertőződtek a koronavírussal. Egy csoda folytán a baba makkegészségesen jött a világra, de ezzel még nem ért véget a tortúrájuk…

Miután első gyermekük, Athena hat éves lett, a házaspár szerette volna még egy jövevénnyel bővíteni a családot. Terveiket szinte ellehetetlenítette, hogy Kate mellrákos lett. A súlyos stádiumú betegség öt éven keresztül sanyargatta. Ez idő alatt folyamatosan műtétekre, kemoterápiára, sugárterápiára és hormonterápiára kellett járnia. Az orvosok egy évet adtak neki, hogy újabb gyermeke foganjon, de nem tartották valószínűnek a sikert. A nőnek – gyógyulása után nem sokkal – mégis megfogant a kislánya, mintha csak a történtekért akarná kárpótolni a sors.

Miután már az hitték, minden rendben lesz, második kislányuk születése előtt Kate és Daniel elkapták a koronavírust. Elsőként a férj betegedett meg, miután vezetői pozíciót tölt be a Dorset Királyi Bournemouth-i kórházban, ahol bátran helytállva folytatta a koronavírusos betegek kezelését.

Feleségének később lettek koronavírusos tünetei. Kate-nek magasra szökött a láza, nem érezte az ízeket és az illatokat, valamint köhögött is.

„Nagyon ijesztő volt. Abban az időben nem tudtuk, mennyire befolyásolja a terhességemet a vírus. Tudom, hogy a tüneteim viszonylag enyhék voltak, de nagyon közel volt a szülés. Keményen küzdöttünk, hogy várandós lehessek és attól tartottunk, elveszítjük a magzatot” – nyilatkozta az édesanya a The Sunnak.

A kislány születése zökkenőmentesen zajlott, ám miután mindketten hazamehettek, pár nappal később vissza kellett térniük a kórházba. Az újszülött, akinek az Ostara nevet adták, belázasodott és kiütések jelentek meg a testén.

„Annyira féltem, Danielt nem engedték a kórterembe, és nem tudták megmondani, mi baja lehet Ostarának. Úgy gondoltuk, ez egy késleltetett válasz lehetett a koronavírusra vagy a kawasaki betegségre, de szerencsére felépült. Most boldog és egészséges baba, minden koronavírus-tesztje negatív lett, akárcsak a miénk” – újságolta az örömhírt az édesanyja, aki hozzátette: az volt élete legszörnyűbb 48 órája.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép