RETRO RÁDIÓ

Nem veszik a tobzoskahúst, ezt történt az állatokkal Kínában

Nem veszik a tobzoskahúst, ezt történt az állatokkal Kínában
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 05. 18. 22:45

Amióta elterjedt, hogy ő terjeszti a vírust, a vadorzók elvesztették a vásárlókat, ez menekítheti meg őket.

Egyre gyakrabban észlelnek kínai tobzoskákat Kína déli-délkeleti részein, ami a természetvédők szerint azt jelzi, hogy a megfelelő védelem biztosítása mellett a súlyosan veszélyeztetett faj populációja fokozatosan növekedhet.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai szerint csak 2004 és 2014 között világszerte több mint egymillió tobzoskával végeztek az orvvadászok. Annyira ritka volt az utóbbi időben a tobzoska, hogy 2016-ban programot indítottak az „utolsó tobzoskák” felkutatására. A tobzoskák éjszakai állatok lévén csak sötétedés után hagyják el a barlangjaikat, hogy élelem után kutassanak.

Fotó: ROSLAN RAHMAN / AFP

Amióta elterjedt, hogy lehetséges, hogy az új koronavírust tobzoskák terjesztették el az emberek között a kínai Vuhan egyik piacán már nem annyira keresettek. Ennek eredményeként a vadorzók elvesztették vásárlóikat és nem vadásszák már az állatot.

Az egyesület idén április végén tett közzé egy felvételt, amelyen – több szakértő szerint is – egy kínai tobzoska látható, amint fürgén eloson a bokrok alatt a tartomány egyik városában. A csangsai természetvédők által megfigyelt példány azonban csak egyike a közelmúltban Kínában észlelt kínai tobzoskáknak. A jelentések szerint a kelet-kínai Csöcsiang tartomány egyik természetvédelmi területén, valamint Fucsien tartományban is láttak példányokat.

A természetvédők úgy vélik, hogy a gyakori észlelések – köztük fiatal példányoké – azt jelzik, hogy a kínai tobzoska képes még szaporodni a vadonban, vagyis nem tartozik a funkcionálisan kihalt fajok közé és a megfelelő védelem biztosítása mellett populációja fokozatosan regenerálódhat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.