Létrehozva: 2020.05.11.

Brutális: Meggyilkolta feleségét, majd a koronavírusra fogta

A világjárványt kihasználva ölte meg feleségét a floridai férfi, majd Új-Mexikóba menekült.

David Anthony és Gretchen Anthony 2015 tavaszán házasodott össze, de 2020-ra a kapcsolatuk megromlott. Február 28-án válásért folyamodtak, beadták a papírokat, és külön is éltek már.

A nőt utoljára március 20-án látták munkatársai, ezt követően csak furcsa sms-ekben kommunikált. Gretchen látszólagosan legalább négy családtagjával tartotta így a kapcsolatot. Arról számolt be, hogy a koronavírus miatt az amerikai járványügyi hivatal központjába került, később pedig a Jupiter Orvosi Központba -írja az ABC News.

Ez a férfi ölte meg valószínűleg feleségét
Fotó: Youtube

Miután a családja arról kapott hírt, hogy lélegeztetőgépre került, megpróbálták felkeresni a kórházat, ám ekkor azzal szembesültek, hogy nem tudtak ilyen nevű páciensről. A rendőrséghez fordultak segítségért, később az is kiderült, nem használták az egészségbiztosítását.

A családtagok március 25-én tettek bejelentést az asszony eltűnt 51 éves exférje miatt, és arról is beszámoltak, hogy valószínűleg köze lehet Gretchen eltűnéséhez.

A nyomozás során a rendőrök átkutatták Gretchen házát, ahol vörös foltokat fedeztek fel a szőnyegen, a garázs padlóján és eldobálva véres törölközőket is találtak. A szomszéd arról számoltak be, hogy március 21-én női sikolyokat hallottak a házból, és a férfi kocsija is ott parkolt, amit le is fényképeztek.

David Anthonynak korábban is volt összetűzése a rendőrséggel, ugyanis egy csapat kamaszlányt figyelt meg leizzadva, sőt kocsijának a rendszámát egy fekete ragasztószalaggal rejtette el. A járőr kérdéseire rácsapta a kocsiajtót, ami miatt őrizetbe is került, majd óvadékkal szabadult.

A rendőrség megállapította, hogy Gretchen Anthony-t március 21-én meggyilkolták, amivel David Anthony-t gyanúsították meg. A férfira mobiltelefonjának bemérése után találtak rá, az Új-Mexikói rendőrség fogta el március 31-én. David egyébként a nő ékszereit eladva költözött el Mexikóba, az árusnak azt állította, édesanyjáé voltak, aki a koronavírusban halt meg.

Még azóta sem találtak rá az eltűnt nő holttestére, illetve a férfi huskyjának is nyoma veszett. A Dona Ana megyei fogházból, a kiadatás után átszállították a floridai Palm Beach börtönbe, ahol két hetes elszigeteltségben kell lennie a járványhelyzet miatt. David Anthonynak emberrablás és gyilkosság vádjával kell számolni majd a bíróságon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó

KÜLFÖLD

Teljes rémület: Láncfűrészes férfi rohangált fényes nappal az utcán, még a rendőrséget is üldözőbe vette