Létrehozva: 2020.04.12.

Koronavírus: Utasok térhettek haza egy járványgóccá vált óceánjáróról

A Greg Mortimer nevű óceánjáró több mint száz ausztrál és új-zélandi utasa érkezett meg vasárnap hajnalban a dél-ausztráliai Melbourne-be egy Uruguayból indított repülőjárattal, többségükben koronavírus-fertőzötten.

A repülőgép 112 utasát, köztük 96 ausztrál állampolgárt a leszállás után még a gépen megvizsgálta egy helyszínre vezényelt, védőruhába öltözött orvoscsapat. A 16 új-zélandi utas közül 13-at átszállítottak egy hazájukba induló charterjáratra.

Fotó: Shutterstock

A Greg Mortimer üzemeltetője, az Aurora Expeditions nevű ausztrál hajótársaság a héten megerősítette, hogy az antarktiszi kalandutakat kínáló óceánjáró 277 utasából 128-nak pozitív lett a koronavírustesztje.

A hajó több mint két hétig vesztegelt Uruguayban, miután március 15-én elhagyta Argentínát egy 16 napos antarktiszi utazásra indulva. Ernesto Talvi uruguayi külügyminiszter közlése szerint két, intenzív ellátásra szoruló utast egy montevideói kórházban tartottak.

Annaliese van Diemen, Viktória szövetségi állam egészségügyi szolgálatának helyettes vezetője elmondta, hogy mindenkit, akinek arra szüksége van, kórházba visznek, a többi utasnak pedig karanténba kell vonulnia, szállodákban. A külügyminisztérium egyik szóvivője pedig leszögezte, hogy miután a Greg Mortimer utasainak jelentős részénél kimutatták a Covid-19 betegség kórokozóját, ezért elővigyázatosságból a hazatérők mindegyikét fertőzöttként fognak kezelni.

A dél-ausztráliai szövetségi államban közben bejelentették, hogy Adelaide város kórházában elhunyt egy 74 éves férfi, aki egy másik óceánjáró, a Ruby Princess fedélzetén fertőződött meg a koronavírussal. A háromezer utasra méretezett Ruby Princessről először március 20-án közölték, hogy tucatnyi utasa koronavírus-fertőzött lett. Az utasok közül végül ötszáznál is többen fertőződtek meg, és több mint egytucatnyian vesztették életüket a Covid-19 betegségben.

Ausztráliában eddig 57 halálos áldozata van a Kínából kiindult világjárványnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét