Így lett magyar leleménnyel kávéültetvényes a miskolci férfi, még a helyiek is tőle tanulnak

A Miskolcról származó, lakatosként dolgozó Bányai László 31 évesen érkezett az Egyesült Államokba 1988-ban. Felépített egy virágzó építőipari céget, majd úgy döntött: nyugdíjba megy, és Costa Ricán fog horgászni.

„Szenvedélyes horgász vagyok, így számomra Costa Rica maga a paradicsom, hiszen ott egy nap két óceánba is bedobhatom a horgomat! Mit tudtam én akkor a kávéról, főleg, hogy nem is igazán szeretem…” – árulta el.

A sorsnak azonban más tervei voltak Lászlóval, aki idővel rájött, jóval több vár még rá az életben, mint a laza horgászás. De ne szaladjunk ennyire előre!

„Amikor megérkeztem Costa Ricára, láttam, mennyi turista szeretne hozzám hasonlóan az óceánban horgászni. Nemsokára már az én hajómon horgásztak… Kihagyhatatlan lehetőség volt. Ekkoriban még nem beszéltem spanyolul, és nem ismertem jól a helyieket. Egyik reggel arra ébredtem, hogy ellopták a hajó motorját. A fiam azt tanácsolta, ne álljak bele a konfliktusba, inkább próbálkozzam a kávéval. Nem szoktam kávét inni, de a pörkölt kávébab illatát nagyon szeretem. Úgyhogy, hallgattam rá. Vettem egy kisebb földet Lourdes-ban, és belevágtam” – fejtegette László, akinek meglepő módon borsodi gyerekkori emlékei, élményei segítettek.

Magyar módszerrel Közép-Amerikában

„Azzal kezdtem az egészet, hogy kivágtam az összes cserjét. Nem tetszett ugyanis a látvány, ami fogadott. Mi ugyanis annak idején nem így csináltuk otthon, Borsodban. Gyerekkoromban rendszeresen jártam a földekre apukámmal, és ott sokat tanultam. Itt, Costa Ricán félévente változik az időjárás: hat hónapig száraz az idő, hat hónapig esős. Az év felében tehát csak a túlélésre játszanak a növények, így a kávébab is. Én azonban úgy döntöttem, hogy paradicsomot ültetek a cserjék tövébe, melyeket csepegtető rendszerrel öntözök. A paradicsomok gyökerei pedig levezetik a nedvességet a kávécserjéknek, ezért ilyen gyönyörű a kávéültetvényem. Hogy mi lesz a paradicsomokkal? Egy részét mi magunk esszük meg, a maradékot meg eladom egy közeli konzervgyárnak” – mesél titkáról a Ripost-nak László, akinek nem ez volt az egyetlen újítása.

Mivel nem tetszettek neki a nagy betonplaccok, ahol a kávébabokat szárították, megalkotott egy speciális „szárítóágyat”, ami jóval hatékonyabb. A helyiek pedig szép lassan elkezdték rendszeresen látogatni őt, hogy ellessék az „Ungaro” – ahogy ott nevezik – titkait.

Európából is megtalálták

Nem csak a könyékbeliek találtak rá a magyar ültetvényesre, hanem az öreg kontinensről érkező egyik multi is.

„Egy nap egy norvég csapat érkezett hozzám, és kíváncsiak voltak az ültetvényre. Kiderült, hogy egy nagy norvég cégtől, a Northern Cafétól jöttek, és leesett az álluk, amikor bevizsgálták a kávém, mely 88,7 pontot ért el a 100-as minősítési skálán!”

Nem csoda, hogy forgalmazási szerződést kötöttek a férfival, így lett László szórakozásból vett kávéültetvényéből exportkávé.

Óceánon átívelő barátság született

A magas minőségű babok a norvég cégen keresztül egy nap egy magyar baristához, Tóth Sándorhoz érkeztek.

„Rendelt a Northern-től kiváló minőségű kávét Costa Ricából, és az én kávémat küldték neki. Majd leesett az álla, amikor a származási lapon magyar nevet pillantott meg! Azonnal írt nekem, hogy tudok-e magyarul, vagy csak a nevem magyar. Visszaírtam, hogy a mai napig még káromkodni is magyarul szoktam! Sándor meglátogatott, és azóta jó barátok vagyunk. Még magyar dokumentumfilm is készült a földemen” – folytatta László, aki időközben újranősült, egy costa ricai ügyvédnő-felesége pedig két gyönyörű gyermekkel, Julianus-szal és Ilannal ajándékozta meg.

„A kis földből időközben három hektárnyi lett, a kávém egymás után nyeri a díjakat, most épp első lett egy spanyol barista versenyen. Én meg azt veszem észre, hogy naponta 12-14 órákat dolgozom, mert akkor érzem magam jól, ha látom, hogy minden rendben a földeken” – ér kalandos élettörténete jelenéig László, aki ma már bizonyára csak mosolyogna, ha valaki emlékeztetné, hogy eredetileg a nyugis pecázásért utazott a közép-amerikai országba.