Létrehozva: 2020.03.02.

Tízszeresére nőtt az Olaszországba érkezett migránsok száma

Majdnem tízszer annyi illegális bevándorló érte el az idei év első két hónapjában az olasz partokat, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Ha a pontos számokat vizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy január elseje és február vége között 2553 migráns szállt partra Olaszország partjainál. Ugyanez a szám egy évvel ezelőtt – vagyis amikor még a bevándorlásellenes Matteo Salvini volt a belügyminiszter – 262 volt. A legszembetűnőbb különbséget a február mutatja:

Míg idén 1200-nál is több migráns lépett be engedély nélkül a dél-európai országba, addig 2019-ben ez összesen 60 volt.

NGO-hajók taxiztatják Európába a migránsokat.
Fotó: AFP

A statisztikai adatok ráadásul azt mutatják, hogy amióta tavaly szeptemberben hivatalba lépett a baloldali politikát folytató olasz kormánykoalíció, azóta hónapról-hónapra nő az országot elérő migránsok száma.

Nem is csoda ez, hiszen míg Matteo Salvini, az előző kormány belügyminisztere megtiltotta az embercsempészekkel összejátszó nem állami szervezetek migránsokkal teli hajóinak kikötését, addig az új kabinet tárt karokkal várja a migránsokat taxiztató NGO-hajókat. Olaszországban sokan aggódnak amiatt, hogy a Közel-Keletről és Afrikából érkező bevándorlók is behurcolhatják az országba a már így is igen nagy problémát jelentő koronavírust.

Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter
Fotó: Getty Images

Bár az olasz kormány a múlt hét elején karantén alá helyezte az Ocean Viking nevű hajót, annak személyzetét, és az általuk Európába hozott migránsokat, az intézkedés azonban kérészéletű volt, mivel a nemzetközi baloldal nyomásgyakorlásának köszönhetően úgy döntött a római kabinet, hogy öt nap után ismét engedi kihajózni az Ocean Vikinget, hogy a Földközi-tengeren újabb migránsokat vehessen fel a fedélzetére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat