RETRO RÁDIÓ

Nincs ideje a jogállamisági locsogásnak

Nincs ideje a jogállamisági locsogásnak
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 31. 11:16

Dominik Tarczyński lengyel kormánypárti EP-képviselő azt mondta a Magyar Nemzetnek: a konzervatív kormányok állandó kritikusait látszólag nem érdekli az emberélet, csak a saját hatalmuk.

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény elfogadását követően a szokásosnál is nagyobb indulattal támadták a magyar kormányt az európai liberális és baloldalról. Az Európai Parlament zöldfrakciójának egy tagja, Daniel Freund a Twitteren például a hazánknak folyósított uniós támogatások azonnali felfüggesztését kérte, míg – szintén a mikroblogon – Matteo Renzi egykori olasz kormányfő Magyarország EU-ból való kizárásáért kardoskodott. Korábban az uniós parlament liberális, a Momentumot is soraiban tudó frakciója támadta már előre a koronavírus miatti rendkívüli jogrendet. A Magyar Nemzet megkérdezett egy lengyel konzervatív képviselőt is, hogy miként értékeli a magyar intézkedéseket, illetve a folyamatos balliberális kritikát.

– Meglep, hogy az EP baloldali és liberális frakcióinak a jelenlegi válsághelyzetben sincs jobb dolguk. Egyébként nagyon könnyű megoldásnak tartom, ha egy szép brüsszeli irodából féltik a jogállamiságot a konzervatív kormányok vezette tagországokban. Inkább azt javaslom, hogy gyorsan szedjék össze magukat az unióban, mert épp élet-halál harcot folytatunk – fogalmazott Dominik Tarczyński. A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság európai parlamenti képviselője szerint az EP-s kollégák már nem annyira aktívak a tényleges jelentőségű ügyek terén, például hogy a koronavírussal küzdő tagországok egészségügyi rendszerei eszköz- és pénz­hiánnyal küzdenek.

Forrás: Facebook

Hétfő délután az Európai Bizottság igazságügyi biztosa, a liberális Didier Reynders is azt közölte: az Európai Bizottság vizsgálja a vírus nyomán a tagállamokban elfogadott rendkívüli intézkedéseket, különösképp a magyar védekezésről szóló törvényt. Az uniós testület eddig következetesen azt az álláspontot képviselte, hogy a tagországok a precedens nélküli helyzet fényében alkalmazhatnak rendkívüli, ám a nemzetközi és uniós kötelezettségeik­kel összeférő és arányos eszközöket.

– Az Európai Bizottság milyen konkrét eredményt mutatott fel az elmúlt hetekben? Már eddig is tízezrek veszítették életüket Európában, és ők még mindig csak felolvasnak a jegyzeteikből. A jogállamisági locsogás helyett egészségügyi cselekvés kell! – mondta Tarczyński, hozzátéve: a járványhelyzet múlását köve­tően lehet majd vitázni a jogállamiságról és az EU-s fellépés hatékonyságáról is. – Biztos vagyok benne, hogy Varsónak és Budapestnek is lesz mondanivalója – szögezte le az EP-képviselő.

Hétfőre egyébként már nemcsak a magyar, de a lengyel kormány rendkívüli jogrendje is a brüsszeli lapok címlapján találta magát. Varsó is megkapta a kritikát, miszerint politikai tőkét kovácsol a koronavírusból.

– Én épp úgy látom, hogy a baloldal használja politikai haszonszerzésre a helyzetet. Nem érdekli őket az emberélet, kizárólag a saját hatalmuk. Ahogy mondtam, egész egyszerűen nem tudom komolyan venni azokat, akik hirtelen a jogállamisági vita margóján nyilvánulnak meg az egészségügyi válsághelyzetről – hangoztatta a lengyel kormánypárti politikus, aki szerint érdemes lenne a tényeket is figyelembe venni.

– Mind Lengyelország, mind Magyarország időben lezárta a határait, és még a nagyszámú megbetegedések előtt az iskolák és a boltok zárva tartásáról is rendelkezett. Ez pedig már most megmutatkozik a számokban is – szögezte le Tarczyński a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.