Létrehozva: 2020.03.18.

Koronavírus: több mint 300-an haltak meg Olaszországban 24 óra alatt

Drasztikusan megugrott az új betegek száma is: napi 3000 fölé.

A koronavírus első, és talán a legsúlyosabb európai gócpontja Olaszország, itt február 15-én ütötte fel a fejét a fertőzés, és az eltelt alig több mint egy hónap alatt a hivatalos adatok szerint 31 506-ra emelkedett a betegek száma. Sajnos ezzel együtt a halálesetek száma is megnövekedett, eddig 2503-an veszítették el életüket a járvány következtében, viszont 2941 fő már meggyógyult. 26062 betegből azonban több mint 2600-an jelenleg is súlyos állapotban vannak.

Milánó, 2020. március 9.
Rendőrök és katonák a Milánóból távozni kívánó utasokat ellenőrzik Lombardia tartomány székhelyének központi pályaudvarán 2020. március 9-én. A tüdőgyulladást okozó újkoronavírus-járvány további terjedésének megállítására az olasz kormány vesztegzár alá vonta az észak-olaszországi Lombardia tartományt és az országrész 15 másik városát.
MTI/AP/LaPresse/Claudio Furlan

A szakértők szerint a járvány az olaszoknál is kevés betegszámmal indult: kezdetben mindössze 3 fertőzött volt, és napokig nem is találtak újabbat, majd hirtelen megugrott, mindössze 8 nap leforgása alatt túllépte a száz főt, és rövid időn belül, két hét múlva már az ezret is.

A faithful and her dog stand in front of a cross before a traditional mass for the blessing of the animals at Sant' Eusebio church in Rome on January 17, 2020. (Photo by Filippo MONTEFORTE / AFP)
Fotó: Europress – AFP/Filippo MONTEFORTE

Sajnos úgy tűnik, hogy a járvány még nem tetőzött: az elmúlt négy napban napi több mint 3000 főt diagnosztizálnak koronavírussal ( a számokat ITT lehet nyomon követni) az olasz orvosok. És bár tegnapelőtt, azaz hétfőn 300 fővel kevesebb új beteget regisztráltak vasárnaphoz képest, tehát az adatok azzal kecsegtettek, hogy esetleg fordul a trend, de tegnap már ismét 3500 fölé került az új betegek száma.

Mindeközben az olasz egészségügy összeomlóban van: a gócpontnak számító Lombardia tartományban egyre kevesebb a hely a kórházakban, Bergamóban már tábori kórházat állítanak fel – adta hírül az Origo.

Ami még ennél is súlyosabb adat: az elmúlt 24 órában 345-en haltak meg koronavírus-fertőzésben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Robbanások Ukrajna-szerte, Oroszország óriási támadási hullámot indított

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl