RETRO RÁDIÓ

Életfogytiglani börtönre ítélték az ok nélkül gyilkoló bevándorlót

Hand about to bang gavel on sounding block in the court room
WM
Szerző
WM
Létrehozva2020. 01. 18. 05:20

A 19 éves Karl M. halála egész Berlint megrendítette tavaly februárban. A fiatal férfit egy fővárosi szupermarket parkolójában szúrta agyon egy bevándorló, ráadásul minden ok nélkül. Az elkövetőt négy hónapnyi tárgyalás után, a héten ítélték életfogytiglani börtönre.

A bíró az ítélet indoklásában elmondta, hogy az áldozatnak annak ellenére kellett meghalnia, hogy a támadójával soha nem találkozott korábban, és semmi rosszat nem tett ellene. A vádirat szerint a migrációs hátterű elkövető csupán azért szúrta le a számára ismeretlen fiatalt, mert elégedetlen volt a saját életével, és a kilátástalan jövője miatt pár hónapja drogozni és inni kezdett. A gyilkos a bűncselekmény napján is enyhén ittas volt, és minden erejével azt kereste, hogy kibe tudna belekötni.

Az idősgondozóként dolgozó Karl M. éppen a parkolóban beszélt az egyik ismerősével, amikor váratlanul megjelent a támadó. Először csak verbálisan szidta a német fiatalokat, majd lökdösődni és verekedni kezdett. A két fiatal azonban még ekkor is csak mosolygott, el akarták hagyni a helyszínt. Az elkövető ekkor rántott kést, és szúrta le Karlt, akit még élve szállítottak kórházba, ott azonban már nem tudtak rajta segíteni. Az orvosok szerint az áldozat utolsó szavai így hangzottak:

Nem csináltunk semmi rosszat, csak nevetgéltünk.

A gyilkos elmenekült a helyszínről, és egy játszótéren próbált a rendőrök elől elbújni. A gyilkost az életfogytiglan tartó börtönbüntetésen kívül 70 ezer euró (kb. 23 millió forint) kártérítés megfizetésére is kötelezték, amelyet az áldozat szülei kaphatnak meg.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.