RETRO RÁDIÓ

Szörnyű buszbaleset történt, 18 ember vesztette életét a szerencsétlenségben Egyiptomban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 28. 21:30

Az áldozatok ruhagyári munkások voltak, akik éppen hazafelé tartottak.

Legalább tizennyolc ember veszítette életét és hatan megsérültek szombaton az északkelet-egyiptomi Port Szaíd kikötővárosban egy busz és egy teherautó ütközésében – közölte az al-Jaum asz-Szábi című napilap egészségügyi forrásokra hivatkozva.

Az újság úgy tudja, hogy az áldozatok ruhagyári munkások voltak, akik éppen hazafelé tartottak, amikor a szerencsétlenség bekövetkezett.

Egy másik balesetben két turistabusz ütközött össze a vörös-tengeri Ain-Szohna üdülőváros térségében. Legalább hatan életüket vesztették és harmincketten megsérültek. A helyi sajtó szerint a halottak között legkevesebb három ázsiai turista is volt. Hivatalos forrásból egyelőre nincsenek további információk.

A halálos közúti balesetek viszonylag gyakoriak Egyiptomban, amit szakértők egyrészt a gondatlan vezetéssel, másrészt az utak rossz állapotával magyaráznak.

2018-ban 3087 emberéletet követelő 8480 közúti balesetet regisztráltak az észak-afrikai államban, ami hivatalos adatok szerint 23,6 százalékkal kevesebb volt a megelőző évhez képest. Az utóbbi években ugyanis Egyiptom új úthálózat kiépítésébe fogott, javítva a közlekedés biztonságát.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.