RETRO RÁDIÓ

Csoportos nemi erőszak áldozata lett egy 14 éves lány halloweenkor

Aerial bomb Neu-Ulm: Evacuation
WM
Szerző
WM
Létrehozva2019. 11. 14. 04:45

A német rendőrség öt különböző életkorú férfit gyanúsít azzal, hogy halloween éjszakáján bezártak egy lakásba egy 14 éves lányt, majd csoportosan megerőszakolták. A legfiatalabb gyanúsított maga is 14 éves.

Döbbenetes bűncselekmény híre rázta meg Albert Einstein szülővárosát, a Németországban fekvő Ulmot. A rendőrség közleményben tudatta, hogy a hatóságok öt – 14 és 26 év közötti – migránst gyanúsítanak azzal, hogy november elseje éjszakáján csoportosan megerőszakoltak egy 14 éves kislányt. Az ulmi rendőrség szóvivője megerősítette, hogy mind az öt feltételezett elkövető menedékkérelmet nyújtott be korábban a német hatóságokhoz, de arról nem volt hajlandó felvilágosítást adni, hogy pontosan milyen állampolgárok a gyanúsítottak. A szóvivő szerint az ügy és az eljárás szempontjából nincsen jelentősége a feltételezett elkövetők származásának. A rendelkezésre álló információk szerint a 14 éves áldozat a barátnőivel Ulm belvárosában tartózkodott halloweenkor.

Az este folyamán a 14 éves tinédzser összefutott az egyik későbbi elkövetővel, akit a tanúk elmondása szerint a lány jó ismert. A diáklány ekkor döntött úgy, hogy a halloween további részét már nem a barátnőivel tölti, hanem az ismerősével és annak négy barátjával megy tovább egy házibuliba.

Az egyik gyanúsított lakásában kötöttek ki, ahol, mint kiderült, semmilyen buli nem volt, csak ezzel csalogatták fel a tinédzsert. Arról egyelőre nem érkeztek információk, hogy a lakásban pontosan mi történt, a az áldozat minden esetre arról beszélt a szüleinek, hogy a fiúk rátámadtak és csoportosan megerőszakolták. Az ulmi bíróság a 15, 16 és 26 éves gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyzete, míg a 14 és 24 éves feltételezett elkövetők szabadlábon védekezhetnek.

A rendőrség összesen négy lakásban tartott házkutatást. Az esettel kapcsolatos további tájékoztatást későbbre ígértek az ulmi hatóságok.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.