RETRO RÁDIÓ

Lecsapott a tájfun, 4 millió embert evakuáltak, többen meghaltak Japánban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 12. 22:30

Legalább ketten meghaltak, tízen eltűntek és kilencvenen megsérültek a Hagibisz tájfun pusztításában, amely szombaton elérte Japán partjait – számolt be a helyi média.

Országszerte több mint 4,4 millió embert kellett evakuálni otthonaikból, köztük 910 ezret Kavaszaki városából – jelentette az NHK japán állami tévécsatorna.

A vihar heves esővel, erős széllel és áradásokkal érkezett. A japán meteorológiai szolgálat eső, földcsuszamlások és áradások miatt rendkívüli figyelmeztetést adott ki hét prefektúrára.

Csütörtök óta a Tokiótól nyugatra található Hakone városában több mint ezer milliméter csapadék hullott, míg Izuban több mint 700 milliméter – írta a Kyodo japán állami hírügynökség.

A fővárosban és környékén mintegy 370 ezer háztartásban nem volt áram – közölte a Tokiói Elektromos Művek.

Szombaton körülbelül 1600, míg vasárnapra 800 repülőjáratot töröltek az NHK szerint. A tömegközlekedésben is zavarokról számoltak be a működtetők, például a szuperexpresszt is le kellett állítani.

A tájfun miatt a rögbi világbajnokság két meccsét törölték, valamint a Formula 1-es japán nagydíj kvalifikációs futamát szombatról vasárnapra tették át, és szombaton minden rendezvény elmarad a szuzukai pályán.

A Hagibisz – amelynek neve sebességet jelent – helyi idő szerint vasárnap hajnalban északkeleti irányba haladt. A tájfun középpontja óránként 50 kilométeres sebességgel mozgott. A felhőörvényt óránkénti 180 kilométeres széllökések kísérik. A Hagibisz középpontja a Fukusima prefektúrában található Ivaki környékén helyezkedett el szombat éjjel.

A japán meteorológiai intézet a Hagibiszt az 1958-as Ida tájfunhoz hasonlította, amelynek pusztításában 1200 ember halt meg.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.