RETRO RÁDIÓ

Könnyfakasztó szerelem, 71 év házasság után egyszerre hunyt el a pár

Könnyfakasztó szerelem, 71 év házasság után egyszerre hunyt el a pár
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 07. 18. 18:15

Az amerikai házaspár szerelmi történetét akárki megirigyelhetné, sõt akár meg is lehetne filmesíteni azt.

Egy georgiai házaspár 71 évig élt együtt szerelemben, mielőtt egymás mellett haltak volna meg pénteken. A két idős ember mindössze 12 óra különbséggel hunyt el.

A 94 éves Herbert DeLaigle hajnali fél három előtt hajtotta örök álomra a fejét, míg felesége, a 88 éves Marilyn délután fél háromkor halt meg a DeLoach McKerley-Prescott temetkezési vállalat tájékoztatása szerint.

„Csodálatos, hogy 71 évig együtt voltak és most a mennyországban is együtt lehetnek. Lenyűgöző szerelmi történet az övék” – írta családjuk a gyászjelentésben.

Herbert visszavonult katona volt, szolgált a II. világháborúban, és a koreai, valamint a vietnami háborúban is. Szolgálata alatt külön élt feleségétől, aki egy óvodát igazgatott.

A pár gondozója, Sharon Gibbons Brown azt mondta, hogy „áldás” volt számára, hogy felügyelhetett az idősekre, mert olyan szerelmi történetet ismerhetett meg, amit csak a mozikban látni – írja a Fox News.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.